A Fradi után következzen az egykori újpesti különítmény. Kim Ojo, Mbaye Diagne és Souleymane Diarra.
Kim Ojo neve nem csak a lila-fehérek szurkolóinak lehet ismerős, bár nem elsősorban a teljesítménye miatt. A belga KRC Genktől 2014-ben érkezett kölcsönbe a támadó, aki csak 15 találkozón lépett pályára a magyar élvonalban – négy gólig jutott –, ám ennyi idő is elég volt, hogy az utóbbi évek egyik legismertebb társalgását folytassa le Solymosi Péter játékvezetővel.
„Solymosi játékvezető: Ojo, ki fogom állítani, ha nem fejezi be! Ojo: Speak English! Solymosi játékvezető: Nem érdekel! Ojo: Speak English!"
A kiállítás elmardt, Ojo azonban nem futott be nagy karriert. Előbb visszatért Belgiumba, majd szabadon igazolhatóként a dán Lyngby BK játékosa lett. Idén eddig nyolc meccsen két gólt lőtt.
A Juventustól 2015-ben került Újpestre Mbaye Diagne – az olasz sztárcsapatban nem lépett pályára –, aki 14 találkozó erejéig vett átszállójegyet Újpesten. Ám ez idő alatt is 11 gólt lőtt, mégsem tudott teljesen beilleszkedni. Ennek oka elsősorban a Vasas elleni mérkőzésen történtek voltak, amikor is a csereként beálló
Kabát Péter kiharcolt egy tizenegyest, és maga szerette volna elvégezni, ám Mbaye Diagne ellopta előle a lehetőséget, és maga állt a büntető mögé.
Ráadásul a szenegáli házi gólkirály nem utazott el a lila-fehér csapattal a törökországi edzőtáborba 2016 telén, ám nem valamelyik európai élkulb felé vette az irányt Budapestről,
hanem a kínai Tiencsin Tedához szerződött.
Az már más kérdés, hogy a gazdag ázsiai együttesnél 44 mérkőzésen 15 gólig jutott és nagyon elégedettek vele.