Őrült szabadtüdős búvárkodás

Luc Besson 1988-ban készült Nagy kékség című filmje állította a figyelem középpontjába a szabadtüdős búvárokat. Ebből a kultuszfilmből úgy tűnt, hogy a freediving nem hétköznapi állóképességű, kivételes elszántságú - mondhatni őrült - s persze fiatal férfiak sportja. Nos, a valóság még ennél is furcsább...

A szabadtüdős búvárkodás, mint sportág, számos versenyszámot foglal magába. Ezek egyetlen közös eleme, hogy egy szuszra hajtják végre a gyakorlatokat, amúgy néha köszönő viszonyban sincsenek egymással a feladatok.

Az úgynevezett statikus versenyszámot például uszodában rendezik. A versenyzők fejüket a vízbe hajtják, s azt mérik, ki milyen sokáig bírja ki levegő nélkül. Tegyük hozzá gyorsan, hogy jó sokáig bírják. A nők akár hat percig is, a férfiak néha nyolc percnél is tovább. A dinamikus versenyszámban a kérdés az, hogy ki milyen messzire tud úszni egyetlen levegővétellel.

Ugyanakkor immár hamisítatlan mélységi szám az úgynevezett konstans súly kategória, amikor a merülők nem használhatnak súlyokat, sem liftet. Igaz, vezető kötél segíti őket a tájékozódásban, de lemerülni és felúszni saját erőből kell. Ezzel szemben az úgynevezett szabad merülés kategóriában a kötél segítségével húzzák le, majd fel magukat a merülők, míg a változó súly versenyszámban épp a súlyok segítik lefelé a versenyzőket, akik onnan uszonyaikkal törnek a felszínre.

A Luc Besson-film nyomán ismertté vált kategória a "no limits" nem tekinthető külön versenyszámnak, hiszen ebből nem rendeznek hivatalos versenyeket. A rekordokat azonban nyilvántartják. A lényeg, hogy itt nincsenek korlátozások a merülést segítő szánnal kapcsolatban, s a "felúszáshoz" használt ballon is szabadon választott. Ebben a kategóriában a nők és férfiak egyaránt 160 méter körül tartanak.