Vágólapra másolva!
Ma a clevelandi LeBron Jamest díjazzák mint az év legjobb újoncát, de a Denvert rájátszásba vivő Carmelo Anthony talán jobban megérdemelné. Tegnap az év védőjátékosát már kihirdették, az Indiana Pacers csatára, Ron Artest emellett egy eltiltást is besöpörhetett hétfőn.

Ron Artest mindig is két dologról volt híres: a védekezéséről és a balhéiról. Most egyazon napon kapott mindkettőért elismerést.

A 201 centis Artest 2,1 szerzett labdájával meccsenként harmadik a ligában, az általa fogott játékosok átlagban 8,1 pontot szereznek 42,6%-os mezőnymunkával. A sajtó képviselőinek szavazatai alapján átadott díj maximális 605 pontjából Artest 476-ot kapott meg, 80-at a 121 lehetséges első helyezésből. Elsöprő győzelem, a Detroit Pistons centere, Ben Wallace, az előző két év hasonló elismerésének tulajdonosa 325, a Portland Trail Blazers centere, Theo Ratliff 90 pontot kapott. A kiscsatár Artest idei szezonja valóban kimagasló volt: 18,3 pontja, 5,3 lepattanója és 3,7 asszisztja egyaránt karriercsúcs, a Pacers pedig a segítségével 61-21-gyel megnyerte az alapszakaszt, a védelmük pedig a harmadik lett az ellenfeleknek 85,6 pontot engedve meccsenként.

De Artest nélkül lép fel a csapata Indianapolisban ma este a Boston Celtics elleni rájátszáspárharc második meccsén, mert szombaton balhéba keveredett. Történt, hogy a Celtics újonca, Brandon Hunter a Pacers sztárjával, Jermaine O'Neallel került összetűzésbe, és az éppen pihenő Artest felpattant a kispadról, hogy közbeavatkozzon. Félúton visszafordult, de késő volt: a liga szigorúan bünteti a "cserepad közvetlen környezetét elhagyó" cserejátékosokat. A Pacers nyert 104-88-ra, de Paul Pierce, Artest embere nyilván örülni fog, hogy egy kicsit szabadabban játszhat, és ez nem kedvez az Indianának.

Artestet nem először büntetik meg, a szándékos szabálytalanságaival már túllépte a liga által meghúzott határt, és egyszer egy pályaszéli kamerát is összetört.