Vágólapra másolva!
Az Empire Interactive valósidejű stratégiájában a feladat elég messze került a műfaj tipikus hagyományaitól. Nem az ellenség hadseregét kell legyőznünk, hanem a békés polgárokat ijesztgetnünk szellemeinkkel, lehetőleg minél szellemesebben.
Vágólapra másolva!
Ghost Masterhttp://www.ghostmaster.com/

Utóbbi kijelentésből is bizonyára kitűnik, hogy mint minden valamirevaló modern RTS-ből, a Ghost Masterből sem maradtak ki a szerepjátékos elemek. A fent említett adományokon kívül képességeket a küldetések után is szerezhetnek szellemeink, hogyha elég arany plazmát, vagyis XP-t kapnak az adott misszióban mutatott produkciójuk után.

A játék irányítása végtelenül egyszerű, pillanatok alatt elsajátítható, különösen akkor, hogyha valaki játszott a Sims-szel, ami a műfaj kedvelői között nyílván akad szép számmal. Az irányítást tovább egyszerűsíti a forgatható, távolítható-közelíthető kameranézet. A grafika esetében szintén a Simst hozhatjuk fel példának, noha a Ghost Master karakterei részletesebben kidolgozottak, színesebbek, és természetesen mókásabbak. A hanghatások nem mozognak valami széles skálán, de a hölgyek sikoltozásán jókat lehet vidulni.

Kétségtelen, hogy nem a Ghost Master az a játék, amit az ember a valósidejű stratégia kategória meghatározása után vár. Ennek ellenére a játék üde színfolt a műfajon belül, és egyedi humorával biztos kellemes szórakozást fog szerezni nagyoknak, és nem annyira kicsiknek.

Rendszerkövetelmény:

ProcesszorP2 450
RAM128 Mbyte RAM