Commandos 3: Destination Berlin

Vágólapra másolva!
Immár harmadik részéhez érkezett a Pyro Studios műfajteremtőnek tekinthető stratégiai sorozata, a Commandos, melyet várhatóan szeptemberben próbálhatunk ki először.
Vágólapra másolva!

A korábbi részeknél jóval hangsúlyosabb szerepet kapnak az épületek. Ezeknek egyik feladata, hogy fedezéket nyújtsanak katonáinknak, de emellett jóval gyakrabban fogunk lőszert, vagy egészségügyi csomagot találni bennük, viszont ellenség is gyakrabban fog rejtezni a falak között.

Az első két részben az egyjátékos küldetéssorozatok kapták a hangsúlyt, a harmadik Commandosban viszont már a multiplayer is komoly szerepet kap. A három játékmód, a deathmatch, a team deathmatch, valamint a capture the flag ugyan nem újdonság, viszont egy ilyen műfajú játékban egész megvilágítást kapnak ezek a módok, mint egy FPS-ben. Hogyha nem találunk elég játékostársat, vagy egyszerűen csak nehezíteni akarjuk a játékot, akár gép által irányított katonákat is beállíthatunk a többjátékos harcokhoz.

A fent említett újdonságokra azt mondja az ember, hogy jók, szépek, de… E de pedig leginkább arra vonatkozik, hogy pont az a rész nem változott pozitív irányba aminek kellett volna. Igen, a nehézségről van szó, hisz a legtöbb játékost a frusztrálóan nehéz missziók riasztottak el az előző részektől is.

Rendszerkövetelmény: még nem ismert.