Kipróbáltuk a világverő Samsung Galaxy S10-est

Samsung, Galaxy S10, S10+, S10e
A kijelzők az objektív eltérő betekintési szögei miatt tűnnek különbözőnek.
Vágólapra másolva!
Jelenleg az androidos telefonok univerzumának legfontosabb, legjelentőségteljesebb szereplője továbbra is a Samsung. De az is tény, hogy a koreai vállalatnál egy pillanatra sem nyugodhatnak meg, hiszen a nyomukban ott lihegnek a feltörekvő kínai cégek, és az egykori pozícióik visszanyerésén fáradozó legendák. Így a cég is gőzerővel fejleszt, és épp emiatt, amikor előállnak egy új csúcsmodellel (általában évente kétszer), akkor arra odafigyel az egész világ, hiszen nyugodtan ki lehet jelenti, hogy amit a Samsung csinál, arrafelé halad az iparág.
Vágólapra másolva!

Mestersége az intelligencia

A Samsung S10+ éppúgy, mint az S10 és az S10E, új grafikus kezelőfelületet kapott, és az Android 9 Pie operációs rendszerre épül. Elérhető rajtuk keresztül a cég saját fejlesztésű mesterséges intelligencia technológiája, illetve az erre épülő szolgáltatások. Megmondjuk őszintén, hogy nem igazán értjük, hogy a Samsung miért erőlteti ennyire ezt a Bixby-vonalat, hiszen az Android pont arról szólna, hogy az egyes gyártók ugyanazt a platformot használják, és ez a koncepció eddig bejött. Ez megnehezíti az egyik márkáról a másikra történő váltást, a fejlesztők dolgát, és kompatibilitási problémákat is okozhat. Ráadásul a Bixbytől eddig éppúgy nem vagyunk elájulva, mint az összes többi hasonló eljárástól. A rendszer nem kommunikál magyarul, egy csomószor kicsit belassul, vagy nem azt csinálja, amit szeretnénk.

Az ujjlenyomat-olvasó a kijelzőn át azonosít minket Forrás: Origo

Az idei év újítását jelentik az úgynevezett Bixby-rutinok, amelyek segítségével a telefonnak megparancsolhatjuk, hogy bizonyos szituációkban milyen automatikus folyamatokon menjen végig. Tehát, hogy ha például hazaérünk, akkor halkítsa le magát, indítson el bizonyos appokat, vagy kapcsoljon ki bizonyos funkciókat. Ezzel a gyártó állítása szerint kényelmesebbé és egyszerűbbé válik az élet, mi viszont úgy éreztük, hogy a telefon úgy kezel minket, mintha szimpla robotok lennénk. Én viszont ember vagyok, és előfordulhat, hogy igenis hallani akarom a csengést, ha hazaérek, vagy egy átlumpolt éjszaka után nem akarom, hogy délelőtt már másodpercenként rezegjen, villogjon a beérkező levelek hatására. Arra sem vágyom, hogy minden egyes esetben indítsa el automatikusan a Deezert, ha beülök a kocsiba, mert előfordulhat (és elő is fordul), hogy rádiót vagy nyelvleckét akarok hallgatni, és nem zenét.

A fő különbségek

Az S10E a legkisebb, 5,8 inches kijelzővel bír (Full HD+ felbontás), az S10 6,1 inches képátlójú (WQHD+ felbontás), az S10+ pedig 6,4 inches (WQHD+). Az S10E akkumulátorának kapacitása, 3100 mAh, az S10 3400 mAh-val büszkélkedhet, az S10+-ba pedig 4100 mAh energiacella került.

Három kamera figyel az S10 és az S10+ hátulján Forrás: Origo

Az S10E hátlapján csak két kamera található, míg az S10 és az S10+ ugyanolyan háromkamerás rendszerrel büszkélkedhet, viszont csak utóbbinak van két kamera a frontfelületén. Ezen kívül még akadnak kisebb eltérések, ezzel kapcsolatban minden információ megtalálható a Samsung Galaxy S10 sorozat hivatalos weboldalán.

Elöl pedig egy dupla (S10+) Forrás: Origo

Értékelés

Azt nem tudjuk még pontosan, hogy mit gurítanak majd a nagy vetélytársak, de az már most látszik, hogy a Samsung jó lapokkal indul neki az idei évnek. Az S10 sorozat ugyanis remekül sikerült, a széria csúcsán csücsülő S10+ pedig a csillogó hegy a dárda végén. A hangszórókon ugyan volna még mit javítani, de a teljesítménye kifogástalan, akárcsak a kijelzője, és a dizájnba sem lehet belekötni.

A Galaxy S10, Galaxy S10+ és Galaxy S10e, 309.990, 344.990 és 257.990 forintos ajánlott fogyasztói áron kerülnek március 8-tól a boltokba.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!