Azonnal törölni kell ezeket a fertőzött mobilappokat

okostelefon mobilozás telefon smartphone
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Adatlopó kártevő van százkettő androidos appban, 421 millió letöltést tudnak felmutatni.
Vágólapra másolva!

A Play Áruház eddigi egyik legsúlyosabb biztonsági incidenséről számolt be a Dr.Web biztonsági cég, a tudomása szerint százkettő androidos app és játék által használt SpinkOk szoftverfejlesztői készlet titokban kémkedik a felhasználók után. A kártevővel fertőzött termékek jó ideje elérhetőek voltak a programboltból, a javukat törölte a Google, összesen olyan 421 millió telepítést tudtak felmutatni.

Nem tudni, hogy mikor kezdődött a biztonsági incidens Forrás: Jéshoots / Pexels

A SpinOK elsőre legitim marketinges eszköznek tűnik, minijátékokkal próbálja fenntartani a mobilozók érdeklődését a használt appok iránt. Az már valószínűleg nem volt benne a brosúrájában, hogy emellett titokban képes átnézni az eszközök háttértárait, elküldheti a rajtuk talált állományokat a bűnözők szervereire, továbbá elérheti és felülírhatja az Android vágólapját is. A legutóbbi például jelszólopásra, kriptopénztárcák azonosítóinak észrevétlen lecserélésére használható.

Az érintett appok és játékok fejlesztői feltehetően nem tudták, hogy kártevő modult építettek a termékeikbe, ellátóláncbeli támadásnak tűnik a helyzet.

A biztosan fertőzött appok és játékok:

  • Noizz: video editor with music
  • Zapya - File Transfer, Share
  • VFly: video editor&video maker
  • MVBit - MV video status maker
  • Biugo - video maker&video editor
  • Crazy Drop
  • Cashzine - Earn money reward
  • Fizzo Novel - Reading Offline
  • CashEM: Get Rewards
  • Tick: watch to earn
  • Bank Bingo Slot
  • Bingo-J
  • Jelly Connect
  • Mega Win Slots
  • Lucky Clover Bingo
  • Jackpot King - Coin Pusher
  • Owl Pop Mania
  • Daily Step
  • Get Rich Scanner
  • Star Quiz
  • Lucky Jackpot Pusher
  • Pic Pro - AI Photo Enhancer
  • PlayBox: Rewarded Play
  • Mission Guru: Brain Boost
  • Bubble Connect - puzzle match
  • Novelah - Read fiction & novel
  • InstaCash:Earn rewards
  • VibeTik
  • Bingo Tour
  • Coin Big Bang
  • Gold Miner Coin Dozer
  • Match Fun 3D
  • SurveyKing - Earn from surveys
  • Holiday Solitaire Party
  • Step Counter:Keep Fit
  • Survey Cash - Earn Easy Cash
  • BitCoin Connect
  • Mega Blast Tree
  • Treasure Scanner
  • Mega Coin Dozer
  • TT Tube:Short Video
  • Space Pop: Bubble Shooter
  • WOW Domino
  • Cake Factory: Pop Match3
  • Solitaire Arena
  • Domino Master
  • Royal Fishing Party
  • Piggy Rush Slot
  • Fruit BigBang
  • Solitaire Go: TriPeaks
  • Casino Royale: Wild Slots
  • Coin Vibe
  • Lucky Word Club
  • Money Gun - Earn money easily
  • Weather & Rewards - Real Money
  • Witch Slots 2
  • Fruit Drop
  • Bingo Joy
  • Video Tube: Cash Back
  • Digger Master - Casino slots
  • Trend Games
  • Make Money & Earn Cash Rewards
  • bucksfir
  • NovelFun
  • PixMania: Ganhe prêmios no pix
  • MemGuru
  • Candy Gas
  • Cash Prizes - Earn Rewards App
  • Gamony : Make Money Everyday
  • OhCash
  • Youth Rewards - Cash App
  • Fantasy Pusher
  • Money Game-Win Real Cash
  • Smart Walk
  • Mania Vegas Slots
  • Tap Away 3D
  • StepWin-Pedometer & Step Tracker
  • Queen Match-Triple Tile Master
  • Fast Wallet-Earn Money & games
  • Lion Coin: The King of Rewards
  • Reweize: Earn Rewards
  • SWE Rewards "Swedswap"
  • Blitz Slots
  • Water Puzzle Captain
  • Money Tube: Video Player
  • DigiWards
  • Bitcoin Cash Giveaway
  • Money Well:Play game & earn cash
  • Stars Coin
  • Colo Chess
  • Alaa win play
  • Lucky Money - Real Money Games
  • Puzzle Cash
  • Jackpot bingo Slots
  • Pop Rewards
  • Play Tube
  • Loto Scratch and Win
  • Game Reward- Real Money Games
  • Parking Inc. 3D
  • Maya Merge
  • Royal Dice Party
  • ChipWin To 21:Merge game

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!