Betiltották a Motorola mobiljait

motorola android okostelefon smartphone
Fotó: Jonas Leupe / Unsplash
Vágólapra másolva!
Az anyacég Lenovo is kénytelen leállítani számos termékének az importját. Egyelőre ugyan csak Németországban, de az egyezkedés még folyik.
Vágólapra másolva!

Továbbra sem kívánnak eltekinteni a szabadalmak után járó licencdíjaktól a jogtulajok, ezért most az egyesült államokbeli székhelyű InterDigital kutatással és fejlesztéssel foglalkozó cég a Lenovo, továbbá a leánycégeként működő Motorola Mobility körmére koppintott.

A felperes azt állítja, hogy a kérdéses márkák nem hajlandóak licencdíjat fizetni számos vezeték nélküli kommunikációval kapcsolatos szabadalma után. Ezt a Lenovo és a Motorola jogi képviselője nem tagadja, védekezése szerint a helyzet oka, hogy az InterDigital a díjak megállapításánál nem tartja magát a fair, észszerű, nem diszkriminatív (FRAND) feltételekhez.

A müncheni bíró az InterDigitalnak adott igazat, és ugyan a Lenovo még fellebbezhet az ítélet ellen, de az InterDigital négymillió eurós letétjének köszönhetően ideiglenes végrehajtás lépett életbe. 

Végleges döntés még nincs az ügyben, de a Lenovo és a Motorola nem forgalmazhatnak 2G/3G/4G/5G technológiákat alkalmazó termékeket Németországban.

A tiltás minden Motorola okostelefont érint, a Lenovo esetében pedig a mobilnetes tabletek és számítógépek látják kárát a licencelési vitának. A nagykereskedők és a kiskereskedők eladhatják a már meglévő készleteiket az érintett termékekből, de maguk a gyártók nem importálhatnak újabb készleteket belőlük.

Az ügy legvalószínűbb kimenetele, hogy a pereskedő felek tárgyalótermen kívül megegyezésre jutnak majd.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!