Atom lapka kerül a mobilokba is

Vágólapra másolva!
A netbookokból ismert Atom processzorok okostelefonokba szánt, kisebb fogyasztású változatát mutatta be az Intel.
Vágólapra másolva!

Az amerikai lapkagyártó új Atom processzora kevesebbet fogyaszt a netbookokban használatos társánál, emellett előállítása is olcsóbb, a chip mérete pedig kisebb az okostelefonokban való használathoz igazodóan. Míg a netbookok jelentős részében az Intel lapkái működnek, addig a mobiltelefonos szegmensben a cég közel sem bír domináns részesedéssel, ezek piacán például a Qualcomm és az ARM cégej sokkal jobb pozícióval bírnak. Ezen a helyzeten kíván változtatni az Intel legújabb lapkájával.

Szakértők korábban úgy nyilatkoztak az Intel lapkáiról, hogy azok fogyasztása túl nagy a hordozható a mobiltelefonokban való használatára, tavaly még a Nokia egyik vezetője is úgy nyilatkozott, hogy az ARM cég termékei sokkal kevesebb energiát igényelnek működésükhöz, ami az akkumulátorról működtetett, egyre nagyobb képernyővelé szerelt mobil eszközök esetében kulcsfontosságú. Az Intel azonban a mobilokba szánt Atom processzor mintegy ötven százalékkal tudta csökkenteni a lapka készenléti üzemmódban történő fogyasztását, a cég egyik vezetőjének korábbi nyilatkozatai szerint már majdnem elérték a rivális termékek alacsony áramigényének megvalósítását.