Újabb csavar az ABC Nagy Ő műsorában

Vágólapra másolva!
Az ABC tévécsatorna már a hatodik Nagy Ő (The Bachelor) szériát kezdi. Mint ismeretes, a formulát Magyarországon a TV2 vette át, és két sorozatot is levetített a közelmúltban.
Vágólapra másolva!

Az ABC egy kétórás műsorral kezd, ebben 25, mindenre elszánt hölgy dönti majd el, hogy ki legyen a Nagy Ő, melyik férfi legyen az, akiért valójában megy a versengés. A Ladies Choice Ceremony (Hölgyválasz-ceremónia) egy különleges adás lesz, melyben a nők titokban rózsát adnak Jay Overbye-nak vagy Byron Velvicknek. A jelöltek persze vonzó, jóképű és gazdag férfiak, igen különböző jellemmel.

Előbbi jelölt New Jersey szülöttje, soha nem volt házas, és jelenleg New Yorkban dolgozik, utóbbi - elvált - úr pedig kaliforniai születésű, ám jelenleg Las Vegasban él. Az első adás vélhetően felborzolja majd a kedélyeket, ugyanis a műsor végén a befutó Nagy Ő-nek döntenie kell: tíz reménykedő hölgytől búcsút kell vennie. Mikor kiválasztja a tíz korai kiesőt, ő még nem is tudja, hogy ki szavazott mellette, ki volt ellene.

Magyarországon a Nagy Ő-nek két szériája ment le eddig: a május 18-i utolsó köre, amelyben Anikó Véghelyi Vilmost választotta a műsor győztesének, közel 1 millió 600 ezer tévénézőt vonzott. Korábban az okozott némi izgalmat, hogy az RTL Klub jelezte: beperli a főszereplőt, ugyanis a Való Világ 2-ben ismertté vált, a hármas döntőbe is bejutott nő szerződése az RTL Klubbal határozott időre - egy évre - szólt, ám ő ennek letelte előtt vállalt munkát a konkurens kereskedelmi csatornánál.