A magyar hangja

Szinkronban a legnagyobb hollywoodi színészekkel: megvizsgáltuk, miképp készülnek a tévés sorozatok, filmek magyar verziói. Beszélgettünk rendezővel, producerrel, napi tíz-tizenkét órában foglalkoztatott szinkronhanggal. A munkájukat nagyon szeretik, de elég nehéznek is tartják. Ma már nincs idő arra, hogy a "magyar hang" előre megnézze az adott epizódot, így elsőre kell eltalálni a pillanatot és a hangszínt. Arra is választ kaptunk a nyomozás során, hogy miért Gesztesi Károly adja leggyakrabban a nagydarab harlemi feketék, melák indiánok és jól megtermett külvárosi gengszterek hangját.

Az általunk látott harmadik stúdióban épp Szűcs Sándor dolgozik egy földrengésről szóló dokumentumfilm narrátoraként. A National Geographic számára készülő munka előtt tréfálkozik vígan a rendezővel ("Milyen kupi van itt, utoljára Koszovóban voltak ilyen állapotok!"), majd pár percnyi munka után megállapítja, hogy jól haladnak, jól megy a szinkron ("Magamat kell dicsérnem, ha már más nem teszi"). A munka tempósan, jó hangulatban halad. Pár szobával odébb épp a Narancsvidék című sorozatot szinkronizálják, a több szappanoperában (is) bizonyított Kiss Virág mellett a TV2 Jóban Rosszban-jából ismert Előd Álmos kiabál: a női szereplő épp a fiúra csapja az ajtót, persze csak a képernyőn.

Forrás: MTI

Az átíró az előkészületek, az utómunkák helye, a szalagokat, anyagokat pedig a kívánt formátumra változtatják, házon belüli használatra. A keverés is itt zajlik. A rendező megálmodja, hogy kikkel akar együtt dolgozni, a gyártásvezető megszervezi, hogy ki, mikor jöjjön, ki mit tegyen. Egy komplett stáb általában hét emberből áll, de nem egyértelmű a hierarchia, hiszen egymás nélkül nehéz létezni: a szinkronszínész nem tudja pótolni a hangmérnököt, de a produkciós vezető sem ugorhat be a náthás színész helyére.

Tíz műterem tartozik a Masterfilmhez, és a dolgozók szerint különösen érdekes, ha nyitva vannak a folyosóra néző ajtók, miközben az egyik stúdióban horrorfilm készül, a másikban krimi, a harmadikban erotikus filmet szinkronizálnak: ilyenkor hangos nyögések keverednek borzalmas sikolyokkal. A munka közben persze sokan hadonásznak, gesztikulálnak, furcsa pofákat vágnak, hogy kijöjjön a megfelelő hang. Az otthon is sokat dolgozó rendezők választják ki a színészt, akivel dolgozni akarnak: persze nem ugyanaz a hang kell egy vulkánkitörésről szóló dokumentumfilmhez, mint a virágok fajtáit vagy a pillangók életét bemutató természetfilmhez.

Roatis Andrea 13 éve van a szakmában, 1992-ben kezdte a szinkronizálást, és a mai napig az egyik legfoglalkoztatottabb "hang". Egy diákszínjátszó kör tagja volt korábban, olyanokkal kezdte, akik gyerekszínészek voltak, majd igazi nagyágyúk lettek. "Egy ismerős felvitt a Pannonia filmstúdióba, bemutatott pár szakembernek, majd vártam a telefonhívást. Szerencsém volt, megkerestek. Eleinte tömegjelenetet vagy egészen kis szerepeket kaptam, majd egyre több rendező ismert meg, egymásnak ajánlottak, így lett több munkám" - mesélt a kezdetekről.