Budapest, a mutánsok bázisa

Vágólapra másolva!
Általában a hazánkban ideiglenesen táborozó amerikai filmesek jelenlétére csak akkor szokott felfigyelni a sajtó, ha valamelyik hollywoodi stúdió tervez mozifilmet forgatni nálunk. Mivel a tévésorozatok forgatásának, főleg az elnyúlt filmezési időszaknak köszönhetően, sokkal kisebb keletje van, ezért nagy meglepetésnek számít, hogy újabb amerikai sorozat epizódjait tervezik Budapesten forgatni. Az "újabb" kitétel pedig azért is szükségeltetik, mert természetesen már forgattak itthon tévésorozatokat.
Vágólapra másolva!

Ezen példák és az ugyancsak hazai forgatási helyszínekkel is rendelkező kanadai sorozat, a The Collector ellenére Magyarország még mindig inkább az európai, köztük is főleg az angol tévés produkciókat vonzza. Tavaly, különösen a kópialopási botrány miatt elég nagy visszhangot kapott a BBC Robin Hood-sorozata, mely a 13 epizódos első évadot követően várhatóan folytatódik, kérdés, hogy a negatív tapasztalatok után a producerek visszatérnek-e Magyarországra.

Hasonlóan angolok gyermeke volt az idehaza kevésbé ismert Cadfael című tévésorozat, melyet 1994-ben mutattak be az ITV-n. Szinte teljes egészében Fóton készült, ahol is a sorozat fő helyszínét, a shrewsburyi apátságot építették fel. A sorozat egyébként A rózsa neve és Dowling atya mintájára nyomozgató Cadfael apátról szólt, aki amellett, hogy nagy műgonddal gondozgatta kiskertjét, a közösségben történt rejtélyes eseteknek is nyomába eredt. A Cadfael-nél nagyobb hírnévnek örvend és idehaza is bemutatták az ugyancsak angol és ugyancsak nálunk forgatott Maigret című krimisorozatot, melyben Georges Simenon népszerű detektívét Michael Gambon személyesíthette meg. Sok vendégszereplő hazai híresség mellett Ragályi Elemér operatőr is részt vett a produkcióban.

Jonas Armstrong, azaz Robin

Az angol produkciók mellett az utóbbi években még egy meglehetősen nagy sajtóvisszhangot kiváltó francia televíziós alkotás készítésének adhattunk otthont, hiszen a francia Napóleon című minisorozat is nálunk forgott olyan nagyságok főszereplésével, mint Christian Clavier, Isabella Rossellini, John Malkovich és Gérard Depardieu. A hatalmas apparátussal, megannyi helyszínen majd fél évig tartó francia történelmi minisorozat négy részben mutatta be Napóleon világrengető karrierjét a kezdetektől, a francia forradalom vérzivataros éveitől kezdve, amikor még ifjú baka volt, a császári korszakon keresztül egészen a Szent Ilona szigetére történt száműzetéséig.

A jó pár példa ellenére természetesen továbbra is inkább nagyfilmek forgatásának fog otthont adni a hazai vendégszerető közeg, mi pedig kénytelenek leszünk továbbra is beérni azzal, hogy a tévéképernyőn egy-egy valóságshow forgatása közben tűnnek fel Budapest nevezetességei.

Szekeres Viktor