Iszak Eszter: Máig van bennem egy furcsa kettősség

Iszak Eszter interjú
Iszak Eszter interjú
Vágólapra másolva!
2017 a változások éve volt Iszak Eszter életében. Elköszönt attól a tévétől, ahol életének egyharmadát töltötte, saját ruhamárkát indított, kerek születésnapot is ünnepel. Azt mondja, most érzi igazán felnőttnek magát, bár soha nem volt védőháló az életében. Egyedül szögel, kalapál és csinosítgatja az új lakást, miközben esténként pszichológia-előadásokra jár, mert azzal is van még terve.
Vágólapra másolva!

Még van két hónapja. Mik ezek a tervek?

Szeretnék egy saját vlogot indítani. Azt hiszem, ott olyan tartalmat tudnék gyártani, ami tényleg én vagyok. Szóval most vágni tanulok. Sokan lebecsülik a vloggereket, pedig rengeteg munka van benne, hiszen ott te vagy a vágó, a szerkesztő, az operatőr... De szeretek párhuzamosan több dolgot csinálni, szóval nem akarok lemondani a műsorvezetésről és a ruhatervezésről sem.

Hogyan ünnepli majd a születésnapját?

Valószínűleg a szűk baráti társasággal elmegyünk külföldre. Valami melegebb, de megfizethető helyet keresünk.

Fotó: Hirling Bálint - Origo

Amikor időpontot egyeztettünk telefonon, említette, hogy nagyon siet, mert beül egy órára. Most milyen suliba jár?

Ez nem suli volt, hanem egy nyílt, pszichológiai előadás. Engem ez a téma mindig is érdekelt. A következő tíz évben egy pszichológiadiploma még rajta van a listámon.

El tudja képzelni, hogy akár napi nyolc órában ezzel foglalkozzon?

Nem tudom eldönteni, mert nyitott vagyok az emberekre, és szeretek is segíteni. Azt nem tudom, hogy lelkileg vagyok-e annyira erős, hogy ezt megcsináljam. De szeretném kipróbálni!