Sofía Vergarának a fia is szép és vicces

Manolo Gonzalez Vergara, Sofía Vergara, Emmy 2016
Vágólapra másolva!
A Modern család gyönyörű színésznője még csak 44 éves, de már van egy felnőtt fia első, igen zsenge korában kötött házasságából. Manolo Gonzalez Vergara idén lesz 25 éves, és Twittere, illetve Instagram-oldala tanúsága szerint sok mindenben hasonlít édesanyjára.
Vágólapra másolva!

Manolo egyrészt igen előnyös külsővel rendelkezik (volt kitől örökölnie), de nemcsak jóképű, hanem humoros is. Twitterén rendszeresen oszt meg saját vicceket (Mikor tör be a Kaliforniai álom a Broadwayre? Simán eljátszanám a Priust. Légyszi" vagy "Indítok egy Ming dinasztia tematikájú kánkánelőadást Párizsban: az lesz a címe, hogy Mulan Rouge"), és az Instagramra feltöltött fotói alá is rendre valami szellemeset ír kommentárként.

A sztárgyerek másrészt a jelek szerint rajong kis féltestvéreiért és unokatestvéreiért, így velük közös fényképeket is gyakran kirak. Ezek a felvételek természetesen egytől egyig bűbájosak, de Manolo persze itt is mindig poénnal dobja fel még inkább a dolgokat.

– írta például egy olyan kép mellé, amelynek hátterében öt év körüli féltestvére látható, amint lelkesen ássa a homokot a tengerparton.

– olvasható máshol, ahol azt láthatjuk, hogy a rokongyermek Manolo fülét rángatja. De a nagyi sem ússza meg szárazon: róla a vicces unoka azt árulja el, hogy amikor arra kérte, vigye el ebédelni, valójában a bárba akart menni egy koktélért.

I told him that if he dug deep enough, he would get to Colombia. Then he called me an idiot, and walked away. #BrotherlyLove

Manolo Gonzalez Vergara, Esq. (@manologonzalezvergara) által megosztott bejegyzés,

"Take me to lunch," she said, but what she really meant was the bar. #HardCoreGrandma

Manolo Gonzalez Vergara, Esq. (@manologonzalezvergara) által megosztott bejegyzés,

Manolo Vergarát ezenkívül azért is érdemes követni a közösségi médiában, mert természetesen édesanyjáról szóló vagy vele közösen készült tartalmakat is sokszor rak ki. Az alábbi videón például arra reflektál poénosan, hogy

velük reklámoznak egy sampont, így az neki ingyen járna, ne tartóztassák le, ha lenyúlja a boltból.

Az a fotó pedig, amelyen anya és fia együtt látható a People's Choice Awardson, egyszerűen szemet gyönyörködtető.

"It's okay, officer, I don't have to pay for this. See, I'm on the picture" #ApparentlyThatExcuseDoesntWork #PhotoshopDoesWonders #HeadAndShoulders

Manolo Gonzalez Vergara, Esq. (@manologonzalezvergara) által megosztott bejegyzés,

The People's Choice Awards; also known as the opposite of how the Presidential Elections work. #PopularVoteIsBestVote

Manolo Gonzalez Vergara, Esq. (@manologonzalezvergara) által megosztott bejegyzés,

További fotókat és vicceket ebben a válogatásban találunk a jól sikerült sztárgyerektől.