Prostik, légikisasszonyok, maffia - tíz új sorozat és show januárra

Dakota Fanning a The Alienistben
Vágólapra másolva!
Egy férfi az orosz maffiától próbál szabadulni, egy sorozatgyilkos férfi prostituáltakra vadászik, mások pedig Las Vegasban buliznak, miközben Chicago zűrösebb felén is zajlik az élet. Legalább két szuperhősös sorozat és egy újszerű énekes tehetségkutató is érkezik januárban a képernyőre, de ezeken kívül is jön/jött még pár izgalmas produkció – íme, tíz ígéretes kezdeményezés a tévéből az új év első hónapjára! Pár már el is indult, de a java még csak később jön!
Vágólapra másolva!

The Chi

Bemutató: január 7., Showtime

Történet: Ugyanúgy Chicago déli részén, a város rossz környékén játszódik, mint a Shameless – Szégyentelenek, és szintén a periférián élők, a képernyőn ritkán látottak mindennapjait mutatja be – csak épp az itt látott emberek többsége fekete.

Szereplők: A Straight Outta Compton-ból ismert James Mitchell mellett Ntare Guma Mbaho Mwine (Treme), Jacob Latimore (Az útvesztő), Yolonda Ross (Hogyan ússzunk meg egy gyilkosságot?).

Készítők: A Master of None Emmy-díjas írója, Lena Waithe, aki korábban többek között a Dr. Csont-ba is besegített.

Black Lightning

Bemutató: január 16., CW

Történet: A DC képregényeiből ismert szuperhős, Black Lightning, vagyis a Fekete Villám elevenedik meg, aki annak idején az elektromosság manipulálásával tolt ki a rosszfiúkkal. Egy ideje már visszavonult, de az utcai bandák előretörése miatt most újra felveszi a kesztyűt (és a köpenyt).

Szereplők: A szuperhőst a Grace kliniká-ban és A szökés-ben is látott Cress Williams játssza.

Készítők: A DC világában igen járatos Greg Berlanti, aki A zöld íjász, a Flash – A Villám, a Supergirl és A holnap legendái után ötödszörre nyúl a kiadó képregényeihez.

The Adventures of Kid Danger

Bemutató: január 19., Nickelodeon

Történet: Szintén egy szuperhősös sorozat, csakhogy ez rajzfilm, és elsősorban gyerekeknek szól. A Veszélyes Henry című élőszereplős tinisorozat spin-offja egyébként, ugyanúgy egy kissrácról szól, akinek az élete gyökeresen megváltozik, miután a helyi szuperhős segédjének áll.

Szereplők: A Veszélyes Henry színészei – többek között Jace Norman és Cooper Barnes – megismétlik a szerepüket, legalábbis a hangjukat kölcsönzik ugyanazoknak a karaktereknek, amelyeket az anyasorozatban játszanak.

Készítők: A Veszélyes Henry atyja, Dan Schneider irányítja az animációs változatot is.

The Resident

Bemutató: január 21., Fox

Történet: A cím magyarul azt jelenti, A rezidens, vagyis orvosi sorozatról van szó: egy idealista fiatalról szól, aki az első napján megkap felettesének egy briliáns, de kemény orvost – mellette pedig hamar rá kell jönnie, hogy a dolgok nem csak feketék vagy fehérek lehetnek.

Szereplők: A főszereplő a Szívek szállodája Loganje, Matt Czuchry, de mellette is találunk pár ismert nevet a stáblistán, Emily VanCamp vagy Melina Kanakaredes ugyancsak szerepel.

Készítők: Hayley Schore és Roshan Sethi, ők korábban a Vészhelyzet: Los Angeles-be írtak együtt.

The Alienist

Bemutató: január 22., TNT

Történet: Misztikus sorozat egy 1800-as évekbeli sorozatgyilkosságról, aminek az áldozatai fiatal férfi prostituáltak. Az ügyben a későbbi amerikai elnök, akkori rendőrfőnök, Theodore Roosevelt nyomoz, de a sorozatnak talán magyar vonatkozása is lesz, miután Budapesten forgatták, és a főszereplő kriminálpszichológust is dr. Laszlo Kreizlernek hívják.

Szereplők: Kreizlert Daniel Brühl alakítja, de többek között Luke Evans és Dakota Fanning is közreműködik a projektben.

Készítők: Caleb Carr azonos című regénye az alapanyag, a készítő a True Detective rendezőjeként Emmy-díjjal jutalmazott Cary Fukunaga.