Kerülj el engem és menj a p.csába! - óriási botrány a Farm VIP-ban

Rékasi Károly, Farm VIP
Vágólapra másolva!
A Farm VIP előzetese szerint Szabyest és a színész kapcsolata tovább romlott.
Vágólapra másolva!

Mint írtuk, Rékasi Károly korábban durván szidta fiatal csapattársát, Szabyestet a Farm VIP-ben. Az énekes már az elejétől fogva érezhetően nem szimpatikus a színésznek, ugyanis a váratlan játékoscsere után neheztelt rá, hiszen rá cserélték ki Kótai Mihályt, akivel elég közel álltak egymáshoz. Szabyest már rögtön próbálta rendezni a kapcsolatukat, de úgy tűnik nem járt sikerrel, ugyanis a háta mögött durva szavakkal illette őt, ami a zenészt is meglepte, az Origónak reagált Rékasi durva kritikájára.

Rékasi Károly a Farm VIP-ban tv2

A műsor új előzetesében az látszik, hogy a fiatal zenészt valamivel megbántották, elindul a mező felé, és arra kéri a többieket, hagyják őt békén egy kicsit (majd káromkodik valamit, de azt nem hallani pontosan, mit mond). Rékasi ekkor még békülékenynek tűnik, kéri, hogy jöjjön vissza.

A sárga csapatban később sem lesz béke, egy újabb vita után a színész lassan, tagoltan, de indulatosan ennyit mond a lakótársának: "Kerülj el engem és menj a p.csába!" Részletek alább, a videón:

Rékasi Károly a műsor felvétele után közölte, hogy több valóságshow-t nem vállal - ez nem csoda, mert már az első adásban kiborult és sírni kezdett.