Kardiovaszkuláris kockázatfelmérés a háziorvosi gyakorlatban

Vágólapra másolva!
Az Országos Alapellátási Intézet és a Novartis Hungária együttműködésében elindult Magyarország történetének legnagyobb, 100 ezer beteget érintő orvosi felmérése, amelyben 2003 során a lakosság szív és érrendszeri megbetegedéseinek kockázatát mérik fel és értékelik.
Vágólapra másolva!

- A vizsgálat során a háziorvosi ellátásban megjelenő betegek szívérrendszeri rizikóprofilját mérik fel. A cél elsősorban az, hogy megítélhető legyen a magas vérnyomás (hypertonia), az elhízás (obesitas), a cukorbetegség (diabetes) és az emelkedett vérzsírszint (diszlipidemia) mértéke, az adott beteg szív és érrendszeri megbetegedésének kockázata. A szakmai program kidolgozói Prof. Dr. Császár Albert és Prof Dr. Kékes Ede volt;
- Az orvosok jelentkezése önkéntes, a vizsgálatban több mint 300 háziorvosi praxis vesz részt;
- A kapott eredményeket kardiovaszkuláris kockázatokat összesítő számítógépes program segítségével elemzik;
- A program az első felmérés után lehetővé teszi a betegek tetszés szerinti időtartamú követését;
- A tervek szerint 100 ezer beteget vonnak be a vizsgálatba;
- A vizsgálatba véletlenszerűen kiválasztott, bármely okból háziorvosi vizsgálaton részt vevő, 40 és 70 év közötti férfi és női betegek kerülhetnek;
- A vizsgálatba kerülés feltétele a megfelelő életkor, a mérési adatok (vérnyomás, pulzus, testsúly, testmagasság, derékméret) és a megfelelő laboratóriumi eredmények (vércukor, össz-koleszterin, HDL koleszterin, triglycerid) megléte. (A felmérés nem indukál plusz vizsgálatokat és költségeket, mivel már meglévő adatokból dolgozik!);
- A vizsgálatban nem vehetnek részt a súlyos krónikus (máj, vese, tbc), illetve daganatos betegségben szenvedők, a szteroid készítményt szedők és terhes nők;

Az elemzés során a betegek adatai teljes védelmet élveznek, az orvos-azonosítás révén viszont minden háziorvos megismerheti a betegei szív és érrendszeri kockázatának állapotát, és összehasonlíthatja azokat az országos eredményekkel. Minden a felmérésbe bevont beteg kézhez kaphatja saját kardivoszkuláris kockázati adatait.

A program országos elindítását egy próbafelmérés előzte meg, amely bebizonyította a rendszer működőképességét, és máris számos figyelemre méltó eredménnyel szolgált. A vizsgált 698 beteg eredményeinek elemzése alapján kiderült, hogy a családorvosi rendelésen megjelenők igen magas arányban (megközelítőleg 70 százalék) szenvednek hipertóniában, továbbá, hogy a magas vérnyomáshoz nagy számban társul cukorbetegség és zsíranyagcsere zavar. Megállapították azt is, hogy a különféle okok miatt háziorvoshoz fordulók igen jelentős része testsúly többlettel bír továbbá, hogy a betegek körében feltűnően magas a terhelő családi előzmények száma: a betegek több mint fele számolt be erről.