Bizánci monostorra bukkantak Gázában

Vágólapra másolva!
Bizánci monostor romjait tárták fel a Gázai övezetben palesztin és francia archeológusok.
Vágólapra másolva!

A Kr. u. IV. századból származó romok egy gazdagon termő szőlőhegy alól kerültek elő a Gáza várostól 10 kilométerre fekvő Nuszejrátban. A maradványok feltárását még 1998-ban a Palesztin Hatóság szakemberei kezdték meg.

"A területre az izraeliek bukkantak rá teljesen véletlenül, amikor 1994-ben megszállták a körzetet, de nem jutottak messze a feltárásban" - magyarázza Abdelaziz Midan, a jeruzsálemi francia konzulátus pénzügyi segítségével újraindított ásatás vezetője.

A lelőhely északi részén egy török fürdő jó állapotban megmaradt romjai láthatók. A fürdő helyén az archeológusok márvány kádakat, medencéket találtak és egy bonyolult vízvezetékrendszer maradványait tárták fel.

A régészek szerint Gázában egykor egyiptomiak, perzsák és görögök is éltek. A területről előkerült legrégebbi leletek 3500 évesek és egyiptomi kézművesek műhelyeiből származnak. "A terület urai gyakran változtak, de az itt élő népesség többé-kevésbé ugyanaz maradt" - mondta Midan.

A monostort eredetileg Szent Hilarion földi maradványai köré emelték, aki remeteként élt itt. A görög származású szent 329-ben született Gázában, ahonnan Ciprusra menekült, miután követői beköltöztek abba a remetelakba, ahol Hilarion a világtól elzárkózva élte mindennapjait. Cipruson halt meg 370 körül, de földi maradványait néhány év múlva hazaszállították Gázába.

A feltárás technikai részének biztosítása a francia régészek feladata, a palesztinok helyismeretükkel járulnak hozzá a misszió sikeréhez.

A palesztin kutatók részben vagy egészben múzeummá szeretnék alakítani a másfél hektár kiterjedésű területet, amelyet egyelőre csak néhány helybeli keresett fel, mert a turistákat távol tartják a több csaknem két éve tartó intifáda - palesztin felkelés - harci cselekményei.