Meteorit csapódik a holdbázisba, a robbanás nyomán szökik a levegő, és a helyzet kezd kritikussá válni. Mit tesz ekkor egy gyakorlott asztronauta? Bárki kipróbálhatja a NASA új, Alfa Holdbázis nevű játékában, amely a Hold kutatásának népszerűsítését célozza. Az elmúlt néhány év ugrásszerű fejlődést hozott égi kísérőnk megismerésében.
![Forrás: [origo] Forrás: [origo]](http://static2.origos.hu/i/1007/20100708hold4.jpg)
Az elmúlt években ugrásszerűen gyarapodtak a Holdról szerzett ismereteink, ez több új űrszondának köszönhető. Az egyik legfontosabb eredmény: kiderült, hogy kísérőnknek nemcsak a sötét sarkvidéki krátereiben van vízjég, hanem minimális mennyiségben a felszínén is sok területen fordulnak elő H2O-molekulák, amelyek napi ciklus szerint gyarapszanak és ritkulnak - mint arról korábban beszámoltunk.
Az új felfedezések többségét az amerikai Lunar Reconnaissance Orbiter-űrszonda (LRO) adta. A szonda által eddig a Földre sugárzott információ mennyisége meghaladja a Holdról korábban nyert összes digitális adatállomány méretét. Az LRO adatai egyelőre 40 terabyte-ot tesznek ki, míg olyan, szintén nagy küldetések, mint például a Cassini- vagy a Mars Global Surveyor-űrszondák is csak 2-3 terabyte adatot sugároztak vissza.
Finomodik a kép a Hold felszíni viszonyairól
Az LRO-val együtt startolt LCROSS-rendszer becsapódása nyomán kiderült, hogy a Cabeus-kráterben (és feltehetőleg sok más sarki kráterben) nem csak vízjég, hanem jelentős mennyiségű szén-dioxid, szén-monoxid, kén és hidrogén is van, feltehetőleg az ásványokhoz kötött állapotban. Az LRO ebben a térségben azonosította az eddig ismert leghidegebb helyet a Naprendszerben. Ezekben az állandóan sötét sarki kráterekben a hőmérséklet a -248 Celsius-fokot is eléri, pedig például a Plútó felszínén a is csak ritkán süllyed -200 Celsius-fok alá.

Ahol sosem nyugszik le a Nap. Az LRO domborzati térképezése nyomán sikerült a Hold déli sarkvidékén kijelölni azokat a területeket (lila színnel), amelyek évente 243 napon keresztül folyamatosan napfényt kapnak, és 24 óránál tovább soha nincsenek egyfolytában sötétben (NASA)
A Hold az emberekhez "közelebb is került" a nagy felbontású képek miatt. A korábban leszállt Hold-szondák, valamint Apollo-expedíciók egységei mellett a holdutazók lábnyomainak összemosódó sávja is felismerhető a magasból. A képek rámutattak az első potenciális holdi barlang helyére, amelynek beomlott tetőnyílása is lehet a szokatlanul mély gödör a felszínen.

Az LRO felvételei alapján azonosították az első, barlangnyíláshoz hasonló alakzatot a Holdon, a Mare Ingenii területén (d.sz. 35.95° k.h. 166.06°E), amelynek átmérője közel 130 méter (NASA)
Távol-keleti eredmények
Japán, Kína és India is kiemelten kezeli a Hold űrszondás tanulmányozását. Mindhárom állam ideális terepnek tartja műszereinek fejlesztésére és a sikeres technológia demonstrálására. A Kaguya (Selene)-űrszonda 2007-től 1 éven és 8 hónapon keresztül üzemelt a Hold körüli pályán. Méréseinek feldolgozása alapján nemrég fontos új ismeretet közöltek a japán szakemberek a Hold fejlődésével kapcsolatban.

Az olivinásványokkal körülvett kráterek eloszlása piros színnel jelölve a Holdon (JAXA, SELENE)
Az olivin nevű ásvány ((Fe,Mg)2SiO4) eloszlása több helyen sajátos mintázatot mutat a Holdon. Koncentrikus gyűrűk formájában jelenik meg ugyanis több nagy kráter körül - látványosan mutatva, hogy a becsapódás során a mélyebben lévő anyag robbant a felszínre. Az olivin a Hold fejlődésében fontos nyomjelző. Ez az ásvány ugyanis az ősi, olvadt állapotú égitestben korán kikristályosodott, szilárd fázist alkotva. Később nála sűrűbb ásványok is kiváltak az olvadékból, amelyek aztán lesüllyedtek a Hold belsejébe. Ennek nyomán az anyag átkeveredett, és a korán megszilárdult olivin a felszín közelébe, illetve az alá jutott.
Ennek megfelelően, ahol a nagyobb becsapódásos krátereknél a vékony kéreg átszakadt, ott olivin juthatott a felszínre - mint azt sikerült is megfigyelni (lásd a fenti térképen). A most talált, "olivingyűrűvel" övezett kráterek átmérője több 100 kilométer, tehát csak az elég nagy és elég mélyre hatoló becsapódások robbantották ki az anyagot. Összesen 34 ilyen becsapódásnyomra akadtak a japán szakemberek, amelyek közül korábban csak három volt ismert.
Képzeletbeli repülés a Tycho-kráter felett a Kaguya-űrszonda mérései alapján (JAXA)
Víz és grafit is van a Holdban
Az Apollo-expedíciók által a Földre hozott, ritkaföldfémekben gazdag, úgynevezett KREEP-bazalt mintákat is újra megvizsgálták. Az anyagukban lévő OH molekulák és az apatitásványban (Ca5(F(PO4)3)) található H2O mennyisége alapján pontosították az égitest víztartalmát.
Ennek alapján az az anyag, amelyből a Hold születésekor összeállt, 64 és 5 ppb (milliárdod rész) közötti arányban tartalmazott vízmolekulákat. Ez két nagyságrenddel nagyobb gyakoriságot jelent, mint korábban becsülték. Ennek megfelelően, ha a Hold anyagában kötött állapotban lévő H2O molekulákat összegyűjtenénk, folyékony halmazállapotban együttes térfogatuk megközelítené az észak-amerikai Nagy-tavakban lévő víz mennyiségét.
Az Apollo-17 expedíció során a holdi Mare Serenitatis bazaltos kőzetéből hoztak mintát, amelynek 3,87 milliárd éves anyagában grafitszemcséket találtak. Korábban úgy tartották, hogy a Hold felszíni kőzeteiben lévő kevés szén a napszélből került oda. Ez a szén azonban a meteoritbecsapódások idején fellépő magas hőmérsékleten alakult grafittá, és alkot néhány mikrométer átmérőjű, közel 10 mikrométer hosszú szálakat. A grafitszemcsék vagy a becsapódó meteoritokban voltak, vagy a robbanás hője által létrehozott gázfelhőből kondenzálódtak ki.
A Hold keletkezése (fantáziarajz, NASA)Később született a Hold, mint eddig hitték
A Hold születésével kapcsolatban is új eredményeket publikáltak a Niels Bohr Intézet munkatársai. A korábbi elgondolás szerint kísérőnk a Föld és egy Mars méretű, Theiának nevezett test ütközésekor kirepült törmelékből állt össze. Az elképzelés alapján minderre közel 30 millió évvel azután került sor, hogy a Naprendszert kialakító ősi gázfelhő zsugorodni kezdett, ami közel 4,527 milliárd éve történt.
A kutatók a hafnium nevű elemet és az annak lebomlásával keletkezett wolframizotópokat elemezve arra tudtak következtetni, hogy milyen mértékben volt összekeveredve az ősi Föld és a Theia szilikátos kérge és fémes magja a kataklizma idején. Az eredmény szerint a Hold anyaga akkor robbant ki az ősi Földből, miután a hafnium elem már teljesen wolframmá bomlott benne. Eszerint a korábbi 30 helyett 150 millió évvel a Naprendszer összeállása után történt az ütközés.
Lehetséges jövőnk a Holdon
Meteorit csapódik a holdbázisba, a robbanás nyomán szökik a levegő, és a helyzet kezd kritikussá válni. Mit tesz ekkor egy gyakorlott asztronauta? Csak 25 perc áll rendelkezésére a hiba javítására és az életfenntartó rendszerek visszaállítására - legalábbis a képernyőn.
A NASA Alfa Holdbázis nevű játékának bemutatója (NASA)
Ilyen helyzeteket is lehet vizsgálni és a holdi munkát szimulálni a NASA által készített számítógépes játék segítségével. Az Alfa Holdbázis nevű online alkalmazást saját gépükön játszhatják az érdeklődők, de az interneten is kipróbálhatják. Egyszerre hat személy dolgozhat benne a Holdon, akik különféle feladatokat végezhetnek, és terepjárókkal mozoghatnak kísérőnk felszínén. A holdutazóknak választani kell a javításhoz használt szerszámok és módszerek közül, hogy megfelelő idő alatt biztosítsák a bázis fennmaradását, és a munkához robotot is segítségül hívhatnak.
A számítógépes játék a NASA holdprogramjának népszerűsítését célozza - noha Barack Obama amerikai elnök újabb döntése értelmében az űrhajósok nem térnek vissza a Hold felszínére a közeljövőben. A játékot azonban bárki kipróbálhatja a Moonbase Alpha Home címen.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Jóval nagyobb lesz a Masat-2
A Masat-1 már most jobb, mint a cseh Mimosa, fejben pedig már létezik a Masat-2, amely 2-3-szor nagyobb lesz. Végül jöhet majd a Masat-3, egy igazi nagy magyar műhold.
Sikeresen vették a magyar műhold adását
A Masat-1 a hétfő délelőtti sikeres start után közel egy órával vált le a hordozórakéta utolsó fokozatáról, majd aktiválta magát. Hazánk felett délután haladt el ...
Bátor bogarak, gyáva bogarak
A kutya- és a macskatulajdonosok régóta szentül meg vannak győződve arról, hogy az ő kedvencük más, mint a többi. Az utóbbi időben egyre több tudományos kutatás ...
Mit bír el a jég?
Körülbelül félméteres jégvastagság kellett volna ahhoz, hogy a Balaton jegére merészkedő Hummerek a felszínen maradjanak. Mitől függ, hogy mekkora terhelést bír el a jég?
Mégis lehet iránya az evolúciónak
Az evolúcióbiológusok jelentős része úgy véli, hogy az evolúció iránya véletlenszerű, így például saját fajunk kialakulása is csupán az események vak játékának ...
Pár nap múlva indul az első magyar műhold
A bűvos kockánál alig nagyobb szerkezet elindulása nagy előrelépés lesz Magyarország űrtevékenységében. Miért jó egy saját tervezésű műhold egy kis országnak?
Magyarok nagy sikere a katasztrófákat felmérő elitklubban
Kedden írják alá Bécsben az ENSZ és a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola közötti megállapodást, ami a magyarok eddigi munkájának elismerése katasztrófák felmérésében. A ...
Milyen az ikrek szerelmi élete?
Ikrek szívesen házasodnak ikrekkel, és ezek a kapcsolatok nagyon tartósak. Egypetéjű ikerfiúk gyakran szerelmesek ugyanabba a lányba, és a konfliktust sokszor úgy oldják ...
Mindent megmutat a levegőből a magyar fejlesztésű kamera
Saját fejlesztésű kamerával világviszonylatban is kiemelkedő részletességű felvételeket készít a levegőből két magyar fiatal. Noha külföldről nagy az érdeklődés a műszer ...
Farkasok támadtak postásokra száz éve Budapesten
Az 1912. február 4-én megjelent Pesti Hírlap szerint a farkasokat a szigorú tél űzhette a fővárosba. A havazás miatt a "mindig megbízható" omnibuszhálózat is ...
Miért hánynak egymásnak a vérszívó denevérek?
Az egymás segítését célzó viselkedés kialakulásának evolúciós mozgatórugói még ma sem teljesen tisztázottak. Debreceni kutatók nemrég tették közzé külföldi kollégáikkal ...
Így működik majd a kisbolygók elleni védőpajzs
Megalakult a veszélyes kisbolygók elleni védekezést előkészítő európai szervezet, a NEOShield. Egy látványos animáción egy földközeli kisbolygó "kivédését" követhetjük a ...
A betegség egy sárkány, amelyet le kell győzni
A súlyosan beteg a táltos paripában felismerik saját erejüket, gyógyulásukat.
A középosztály emeltyűje
Saját sikereként beszélt Orbán Viktor arról, hogy az EU fiskális paktumában nincs adóharmonizáció.
Nyomtasson villáskulcsot!
Alkatrészeket és fogpótlást is lehet készíteni 3D-nyomtatókkal egy zuglói műhelyben.