A khmer birodalom nyomában

Aki még nem látta, az is biztosan hallott róla vagy fotókról ismeri, aki pedig járt erre, rabjává vált a helynek, és visszavágyódik. Csodálatosan díszített, hatalmas templomok és szentélyek, egyedi faragású szobrok ezrei, mindez lélegzetelállító környezetben. Ez Angkor, a khmer birodalom egykori virágzó fővárosa, a mai Kambodzsa területén.

Angkort felfedező túránk első hosszabb megállója a Ta Prohm-templomnál volt, amely az összes épület közül az egyik legkülönlegesebb. A több udvarból és közbülső helyiségből álló szentélyt teljes egészében benőtte a dzsungel, de még így is pontosan érzékelhető a hajdanvolt pompa. Szürreális látványt nyújt, ahogy hatalmas törzsű fák nőnek ki a templomok tetejéről, az udvarok falaiból, és a gyökerek körbeölelik az épületeket. Az ember először azt gondolja: kár érte, hogy hagyták ennyire eluralkodni a természetet, később azonban rájön: a növények jótékonyan egyben tartják, támogatják a néhol omladozó, felújítást még nem látott épületeket.

A szűk folyosókkal, díszes udvarokkal és égbeszökő tornyokkal ékesített szentély buddhista templomként működött, és 1186-ban VI. Dzsajavarman király édesanyjának tiszteletére emelték. Egy, a templom belsejében lévő felirat szerint csak ennek a templomnak a működtetését és ellátását mintegy 80 ezer ember biztosította, rajtuk kívül még 2700 elöljáró és 615 táncosnő élt itt. Ezek alapján képet kaphatunk a város területén élő emberek hatalmas számáról.

Utunk következő állomása Angkor Thom (Nagy Angkor) megerősített városa volt, amelyet Angkor legnagyobb uralkodója, a már említett VII. Dzsajavarman építtetett. A 10 négyzetkilométer kiterjedésű fallal körülvett hatalmas területen több szentély és templom épült. Angkor Thom fénykorában mintegy 1 millió ember élt a falakon belül és a közvetlen környezetében, ami hihetetlenül nagy szám, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy akkoriban (a 12-13. század fordulóján) Londonban mindössze 50 ezren éltek. A 8 méter magas és 12 kilométer hosszú kőfallal körülvett városnak öt csodálatos, 20 méter magas kapuja van. Manapság egy tuk-tuk is alig fér keresztül a keskeny kapukon, de akkoriban ezeknél hatalmasabb kapukat nem látott a világ. A terület közepén álló Bayon-szentély (amelynek 54 gazdagon díszített tornyán nem kevesebb, mint 216 hatalmas kőarc látható) az angkori templomok többségéhez hasonlóan szimbolikus jelentőséggel bír. Az épület tulajdonképpen az óceánokkal körülvett Meru-hegyet szimbolizálják, az óceánokat pedig a falak külső oldalán lévő hatalmas vizesárkok jelképezik. Angkor Thom különösen látványos része - a már említett Bayon-templom mellett - a központi részén elhelyezkedő elefánt-terasz. A 350 méter hosszú teraszról annak idején a király és kísérete nézte végig a hatalmas területen végigvonuló díszszemléket és ezen a helyen tartották a különböző ünnepségeket is. A terasz homlokzatán több ezer, egyedileg kifaragott elefántszobrot és apsara táncosok domborműveit csodálhatjuk meg.

Angkor épületei közül a legismertebb és a legnagyobb tömeget vonzó templom kétségkívül Angkor Vat. Bár a minden napszakban folyamatos turistaáradat némileg csökkenti az élvezetet, természetesen kihagyhatatlan látványosság, mindenkinek kötelező, aki arra jár. A szimmetrikusan elhelyezkedő öttornyú épületegyüttest II. Szurjavarman király építtette Visnu, hindu isten tiszteletére, akivel a király azonosíttatta magát. Az épületek elhelyezése tökéletesen érzékelteti, az akkori emberek istenekhez való viszonyát. Angkor Vatról azt tartják, hogy a legnagyobb, vallási célokat szolgáló épületegyüttes a világon és nem utolsósorban a legjobb állapotban megmaradt templom Angkor építményei közül.

Angkor Vat épületei, az épületek tájolása, mind-mind valamilyen jelentéssel bírnak. A templom nyugati fekvése (a nyugat a halál iránya a hindu vallás tanai szerint) egyesek szerint azt jelenti, hogy Angkor Vat eredetileg temetési célokat szolgált. Ezt támasztja alá, hogy a templom belsejében található domborműveket az óra járásával ellenkező irányban kell nézni, hasonlóan az ősi hindu temetési szertartások gyakorlatához. Visnu maga is a nyugati irányhoz köthető istenség, ezért a manapság legelfogadottabb nézet szerint Angkor Vat templomként és az építtető király mauzóleumaként is szolgált.

Más templomokhoz hasonlóan Angkor Vat is a körülöttünk lévő térbeli univerzum síkbeli leképezése. A központi torony itt is a Meru-hegynek felel meg, míg a körülötte álló négy kisebb torony a környező kisebb csúcsokat jelképezik. A környező udvarok a kontinenseket, az épület körül lévő 190 méter széles árok pedig az óceánokat jelenti. A templom körül lévő vizesárok hasonlatos az európai kastélyok körül látható vizesárkokhoz. A templom nyugati irányból, a közel fél kilométer hosszú gyalogjáró felől mutatja legszebb és legismertebb arcát. Ottjártunkkor kicsit rontotta az összképet, hogy éppen restaurálták a vizesárkon átívelő hidat, de ezt az apróságot elnéztük a derék munkásoknak. Az épületekhez felhasznált homokköveket az 50 kilométernyire lévő bányákból tutajokon szállították az építkezéshez a Siem Reap folyón. Az építkezés a piramisok építéséhez hasonlóan hatalmas logisztikai feladatot jelentett, és egy időben több ezer ember munkájára volt szükség a hatalmas (31 és 55 méter magas) tornyok és kupolák - daruk nélküli - felépítéséhez.

Akár egy teljes napig is gyönyörködtünk volna a lélegzetelállító építményben, de még naplemente előtt meg akartuk nézni a tornyokat egy olyan helyről, ahonnan a sokak szerint legszebb látvány tárul elénk. Angkor Vattól néhány száz méterre áll egy domb, amelynek tetején egy szentély, a Phnom Bakheng helyezkedik el. A szentély legfontosabb tulajdonsága, hogy innen nyílik a legtökéletesebb látvány Angkor Vat tornyaira, mégpedig naplemente idején. Vezetőnk még idejében figyelmeztetett minket, hogy próbáljuk meg megelőzni a turistaáradatot és ha lehet, ne naplementekor próbáljunk meg felkapaszkodni a dombra, mert a csodálatos látványt elnyomja a hatalmas tömeg és az árusok ricsaja. Megfogadva Mr. Sak tanácsát még a hordák előtt kapaszkodtunk fel a dombra, és az elénk táruló látvány minden képzeletet felülmúlt. A halványodó nap fényében a környező sötétzöld tájból vörösen izzó színben emelkedtek ki Angkor Vat tornyai, megbabonázva a látványban gyönyörködő embereket. Néhány kötelező jellegű fénykép elkészítése után viszont már siettünk is le a dombról, nehogy eltapossanak bennünket a japán turistacsapatok.

A nap végén útban hazafelé gyorsan elhatározzuk, hogy hamarosan visszatérünk, de akkor már nem leszünk ennyire felkészületlenek, és a kambodzsai kirándulást összekötjük egy jó kis hajótúrával a Mekongon, vagy egy laoszi, esetleg vietnami kitérővel. Mondom, aki egyszer eljön Délkelet-Ázsiába, egykönnyen nem szabadul a hely varázsától, és legszívesebben már egy hónap múlva visszatérne.