A sziget, ahol mindig süt a nap

Az Égei- és a Földközi-tenger találkozásánál, a török partok közelében fekvő Rodosz szigete évről-évre a magyar turisták kedvelt célpontja, ahová nemcsak a strandok és a napsütés miatt érdemes elutazni, hanem talán annak is jó választás lehet, akit a hely történelme is érdekel.

Egy kis történelem

Rodosznak már az ókorban csodájára jártak, hiszen itt állt az ókori világ hét csodájának egyike, a Rodoszi Kolosszus, a hatalmas, 30 méter magas Héliosz istent ábrázoló szobor, amelynek lábai a kikötő két oldalán nyugodtak, s a hajók alatta juthattak be a biztonságos vizekre. A szobrot földrengés pusztította el i.e. 226-ban, s bár később több uralkodó is kísérletet tett, hogy ismét felállítsa, a szobor végül dicstelen véget ért: széttört darabjait kereskedőknek adták el.

A sziget fővárosát, a hasonló nevű Rodosz-várost i.e. 408-ban tervezte egy Hippodamosz nevű görög építész, de a sziget már a korábbi időkben is lakott volt. Már a neolitikumban is éltek itt emberek, igaz ebből az időszakból kevés tárgyi emlék maradt meg. Az i.e. 16. században a mínoszi kultúra telepedett meg a szigeten, majd egy évszázaddal később az akhájok igázták le a területet. A dórok érkezésével, az i.e. 11. században indult meg a sziget igazi fejlődése, amit stratégiai elhelyezkedése is indokolt.

Később a perzsák többször is lerohanták a szigetet, de az athéni seregek támogatásával i.e. 478-ban kivívott győzelem után Rodosz csatlakozott az athéni szövetséghez, ami komoly védelmet biztosított számára. A Peloponnészoszi háborúk elkerülték a szigetet és a konfliktus végén Rodosz önállóan intézte kül- és belügyeit. A háborúk ugyanakkor annyira meggyengítették a görög városállamokat, hogy i.e. 340-ben a perzsák sikerrel vették be a szigetet. Uralmuk rövid volt, hiszen 332-ben Nagy Sándor hódította meg a szigetet, majd a nagy hadvezér halála után Rodosz az Alexandriában uralkodó Ptolemaioszok birtokába került. A város fejlődésnek indult, s a Földközi-tenger térségének egyik jelentős kereskedelmi, kulturális és hajózási központjává vált. Később az i.e. 2. században szerződéses viszonyba került a sziget a feltörekvő Római Birodalommal: a római nemesek iskoláinak központja lett Rodosz.

Az i.sz. 1. században Szent Pál hozta a kereszténységet a szigetre, amely később meghatározóvá vált Rodosz életében. A város hatalmának csúcspontja az i.sz. 3. századra eset, egy évszázaddal később pedig, a Római Birodalom kettészakadásával a hosszú évszázadokig tartó Bizánci uralom kezdődött el.

1309-ben Rodosz a Szent János Ispotályos lovagrend uralma alá került, akiknek irányításával Rodosz városát az akkori kornak megfelelő modern középkori várossá építették. A mai óváros számos látnivalója és műemléke, köztük az impozáns Nagymesteri Palota is ebben az időszakban épült. A ma is látható óváros egyébként a legnagyobb kiterjedésű egységes középkori városmaradvány egész Európában és mint ilyen, az UNESCO világörökség részét képezi.

A lovagok által épített masszív falak sikeresen állták az egyiptomi szultán támadásait, de a város végül 1522-ben Nagy Szulejmán serege előtt behódolt. A megmaradt lovagok előbb a Szicíliai Királyságba menekültek, majd Máltára helyezték át működésüket. Rodosz szigete közel négy évszázadon keresztül az Oszmán birodalom része volt.

A szigetet csak 1912-ben hódították el a törököktől az olasz seregek, majd a második világháború után 1948-ban egyesült Görögországgal. A szigeten sok más görög szigettel ellentétben jelentős török kisebbség is él.