Raskó István: A becsületben, az adott szóban hiszek

Vágólapra másolva!
A Vendégszobában Raskó István orvos, egyetemi tanár, a Szegedi Biológiai Központ Genetikai Intézetének igazgatója, a Szegedi Tudományegyetem habilitált doktora, egyetemi magántanár, az Ulsteri Egyetem vendégprofesszora válaszolt a klónozással, a Földön kívüli élettel, a rokonházasságokkal és sok minden mással kapcsolatos genetikai kérdésekre.
Vágólapra másolva!

Melyek azok a haplotípusok, melyek az uráli populációkban leírt szekvenciákkal mutatnak azonos mutációs mintázatot? (genom)
- A V haplocsoport a finneknél, lappoknál gyakori, a W haplocsoport finneknél, észteknél, az F általában ázsiai és az IWX ázsiai: koreai, indiai, kínai, mongol, burját populációkban gyakori.

Mennyire gyakori az ikerterhesség? Egyszer Kanadában született egypetéjű ötös iker. Hogyan lehetséges ez? (ikork)
- Az ikerterhesség az egyedfejlődés egyik ritkán előforduló "tréfája". Kétpetéjű ikrek viszonylag gyakrabban, egypetéjű ikerpárok ritkábban, hármas-négyes-ötös ikrek pedig igen ritkán fordulnak elő, néhány millió terhességből egy-egy. A mesterséges megtermékenyítés korai időszakában azonban a többpetéjű ikrek száma megnőtt, miután a sikeres terhesség elérése érdekében 3-4 megtermékenyített petét juttattak vissza. Ma már ezt a számot 3-ra csökkentették kötelezően.

Mi a véleménye a genetikailag módosított növényekről? Ön szerint várható, hogy étrendünkben teljesen megszokottá válnak a belőlük készült termékek? (Csabitono23)
- A Mindentudás Egyeteme következő előadója Dudits Dénes, előadásában kitér az ön által feltett kérdésre, és biztos vagyok benne, hogy sokkal részletesebb választ tudna adni, mint én, miután én orvosként a növényeket csak eszem :)

Mennyire valós idejű az, hogy őssejtekből szerveket hoznak majd létre? Egyáltalán ezt hogyan képzeljük el? (ikork)
- Az orvostudományban az elhalt szövetek, szervek pótlásának egyik lehetséges modern módja a saját őssejtek felhasználása, ami úgy történhet, hogy vagy a megszületés után közvetlenül kinyerhető köldökzsinór-vérből izoláljuk ezeket, vagy pedig a klónozásnál felhasználható technológiát alkalmazzuk, azaz egy petesejt magját eltávolítjuk, majd annak az egyénnek az egyik sejtjéből származó magot beültetjük, akinek az őssejtjét elő akarjuk állítani. Az így előállított mesterséges sejtet speciális körülmények között osztódásra bírjuk, és hólyagcsíra állapotig "neveljük".

A hólyagcsíra belső sejtcsomójából az őssejtek kinyerhetők. Szervek differenciáltatására mind ez ideig csak állatoknál került sor őssejtekből, egy vesét állítottak elő. Embereknél a jövőben valószínűleg cukorbetegség, Parkinson-kór, májelhalás, infarktus utáni szívizomgyógyítás céljára használhatóak majd az őssejtek.

A mitokondriális haplotípus alapján minden tőlünk keletre lévő már keleti? (ZUZZZZO)
- Természetes, hogy a földrajzi meghatározás mindig relatív, attól függ, hogy mi hol állunk. Magyarországtól földrajzilag Ausztria nyugat, Oroszország kelet. Komolyra fordítva: genetikailag az oroszok és a kínaiak mitokondriális DNS-üket tekintve közelebb vannak egymáshoz, mint az európaiakhoz.