Visszatér a ralipályákra a Lancia márka, lesz közúti Ypsilon HF is

Fotó: Lancia
Vágólapra másolva!
A Lancia Ypsilon HF versenyautó 212 lóerős 1,2-es turbómotort kap, az utcai változat 240 lóerős villanyautó lesz.
Vágólapra másolva!
Fotó: Lancia

A Lancia gyári csapat 15 rali-világbajnoki címet szerzett az évek során, ezért számos rajongó örül majd annak, hogy visszatér az olasz márka a ralizás világába. Egyelőre a megfizethető versenyzést garantáló Lancia Ypsilon Rally 4 HF-fel állnak az ügyfelek rendelkezésére, ennél az autónál az 1,2 literes turbómotor 212 lóerős változata hajtja 5 fokozatú váltón és részlegesen önzáró differenciálművön keresztül az első kerekeket.

Fotó: Lancia

Utcai változatot is kínálnak majd, a néven kívül semmi köze a Lancia Ypsilon HF-nek a versenyautóhoz, hiszen az akkumulátoros-elektromos hajtású. A csúcsteljesítmény 240 lóerő, amelynek talajra juttatását részlegesen önzáró differenciálmű segíti – hatásosan, a 0-100 km/óra gyorsulás 5,8 másodpercig tart –, kiszélesítik a nyomtávot és leültetik a karosszériát. Nem csak a külső, de a belső megjelenést is sportosabbá teszik, ahogy az majd a jövőbeli Delta és Gamma HF modellekre is jellemző lesz.

Fotó: Lancia

A HF név az 1960-as Genfi Autószalonra vezethető vissza, ahol azok az értékesítők kerültek a High Fidelity klubba, akik legalább 6 autót eladtak a szalonon. 1963-ban aztán Cesare Fiorio megalapította a HF Squadra Corse Lancia versenyistállót. Az elefánt logó először 1953-ban jelent meg a Lancia márkánál, az ügyvezető Gianni Lancia – a cégalapító Vincenzo Lancia fia – elefánt szerencsetalizmánt hordott. Az volt az elgondolás e mögött, hogy ha egyszer egy elefánt mozgásba lendül, semmi nem állíthatja meg.
 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!