Így próbálták a kommunisták tönkre tenni a magyar történelmi filmeket

A Tenkes kapitánya: az egyik legnépszerűbb magyar történelmi sorozat

Magyarországon már a filmgyártás (és a televíziózás) kezdete óta készülnek történelmi filmek (és történelmi sorozatok). Míg eleinte a valódi hősöket mutatták be a filmesek, a kommunizmus idején előtérbe került a pártpropaganda, de idővel épp a kosztümös filmeket (is) arra használták egyes alkotók, hogy a kommunista diktatúra bűneire rámutassanak. Ma pedig ismét készülnek jelentős történelmi eseményeket, fordulópontokat hitelesen bemutató alkotások, elég csak utalnunk a március 14-én bemutatott, már most óriási sikerű Most vagy soha! című, látványos Petőfi-kalandfilmre. A magyar történelmi filmek múltja és jelene – cikkünkben arra keressük a választ, milyen történelmi filmek és történelmi sorozatok készültek korábban, és milyenek ma Magyarországon, illetve miért fontos egy ország filmgyártása számára, hogy történelmi alkotásokat készítsen?

Egy nemrég publikált kutatás szerint a magyar fiatalok döntő többsége igényt támaszt arra, hogy hazai gyártású filmek és sorozatok formájában is megismerje a magyar történelmet. Cikksorozatunk első részében a magyar történelmi filmek és sorozatok múltját mutatjuk be dióhéjban, a kezdetektől a rendszerváltásig.

A magyar történelmi filmek fejlődése a kezdetektől

Amióta csak filmgyártás létezik, a világ minden filmgyártó országában készülnek történelmi filmek. A kezdetekben Olaszország például kifejezetten monumentális kosztümös történelmi filmek gyártására állt rá, de Németországban, Franciaországban is filmtörténeti szempontból jelentős alkotások készültek a múltbéli események feldolgozásával, mi több, a mai filmnyelv legfontosabb alapjait a plánozástól a vágásig is tulajdonképpen három történelmi filmnek köszönhetjük: az amerikai D. W. Griffith Egy nemzet születése (1915) és Türelmetlenség (1919), illetve Szergej Mihajlovics Eisenstein Patyomkin páncélos (1925) című alkotásainak.

Magyarországon is lényegében már a filmgyártás kezdetétől, a némafilm korszakában is készültek történelmi filmek. A teljesség igénye nélkül: Bánk bán (1915, r: Kertész Mihály), A hódító huszárok (1916, r: Deésy Alfréd), Az obsitos (1917, r: Balogh Béla), Gül baba (1918, r: Lázár Lajos), Ocskay brigadéros (1918, r: Kertész Mihály), Petőfi (1922, Deésy Alfréd).

Az eleinte főként vígjátékok és melodrámák készítésére berendezkedett hazai hangosfilm-gyártással sem tört meg a magyar történelmi filmek iránti igény: ha nem is mind öregedett szépen, a maga idejében nagy siker volt például a Rákóczi induló (1933, r: Székely István), Az aranyember (1936, r: Gaál Béla), a Két fogoly (1937, r: Székely István), a Bercsényi huszárok (1939, r: Szlatinay Sándor), a Semmelweis (1939, r: Tóth Endre), A gorodi fogoly (1940, r: Cserépy Arzén), A beszélő köntös (1941, r: Radványi Géza), a történelmet sci-fivel vegyítő Szíriusz (1942, r: Hamza D. Ákos) vagy az Ördöglovas (1944, r: Hamza D. Ákos).

Szíriusz: Hamza D. Ákos időutazásról szóló alkotása ötvözte a magyar történelmi filmet a sci-fivel Forrás: Filmarchívum

Majd nem sokkal a második világháború után, 1948. március 21-én megkezdődött a kommunista diktatúra államosított filmgyártása, amely hosszú időre meghatározta, milyen szemlélet alapján készülhet bármilyen film Magyarországon. Egészen pontosan olyan "történelmi" filmeket követelt a pártközpont, amelyek a múltbéli események és a "néphatalom" között "szellemi kapcsolatot" mutatnak, legyen szó a második világháború előtti évtizedekről, a Rákóczi-szabadságharcról vagy az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról.

Persze már a legsötétebb 1950-es években a rendezők keresték a "kibúvókat" és a maguk lehetőségeihez mérten emberire faragni az elvárt hazugságokat. Óriási különbség van például a Magyar Kommunista Párt megrendelésére készült, a magyar parasztság helyzetét az 1930-as években bemutató, minden kommunista propagandakényszer ellenére humanista szellemben készült Talpalatnyi föld (1948, r: Bán Frigyes), a főváros "szovjet felszabadítását" az olasz neorealizmus szellemében emberközelből ábrázoló Budapesti tavasz (1955, r: Máriássy Félix) és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit Rákosi Mátyás ízlését tükröző módon, szovjet "segítséggel" és a kommunista "néphatalom" szempontjai szerint torzítva tálaló Föltámadott a tenger (1953, r: Nádasdy Kálmán – Nádasy László – Ranódy László ) között.

Mi is pontosan a történelmi film?

A filmes szakirodalom szerint a történelmi film jellemzően a rég- vagy közelmúlt jellegzetes hőseit, eseményeit, korszakait stb. bemutató alkotás, amely a művészi általánosítás és fantázia segítségével idézi fel a történelem nevezetes pillanatait vagy épp a közvélemény számára alig ismert titkait, sokszor úgy, hogy a múltbéli események és a jelen társadalmi állapotai közötti összefüggésekre hívja fel a figyelmet.

 

De csak az előző három példából kiindulva nagyon nem mindegy, hogy egy ideológia szellemét is átvéve mesélnek el egy emberi történetet a megtörtént események sodrásában, vagy pedig a megtörtént eseményeket igazítják az ideológiához, ezzel erőszakot elkövetve a történelmen.

 

Nem ritka a történelmi filmek esetében persze az sem, hogy a hitelességet alárendelik a látványnak, ahogy az is gyakori, hogy a történelmi környezetbe helyezett képzeletbeli cselekmény során a múltbéli megtörtént események rekonstrukciója önkényes módon történik. Vagy, és erre találni a legtöbb példát az 1950-es évek végétől a rendszerváltásig, hogy a rég- vagy közelmúlt eseményeit úgy dolgozták fel az alkotók, hogy a történelmi környezetben játszódó alkotásokból akarva-akaratlanul, de a kommunista diktatúra és a szocialista társadalom kritikája sugárzott.

Ilyen volt Fábri Zoltán több filmje is (pl.: Hannibál tanár úr, 1956; Két félidő a pokolban, 1957; Az ötödik pecsét, 1975), de ilyen volt a rendre történelmi parabolákban gondolkodó Jancsó Miklós első sikere a Szegénylegények (1965), amely a betyárvilág felszámolását (egészen pontosan az 1848-49-ben Rózsa Sándor verbuválta csapatban szolgáló betyárok megregulázását) mutatja be, de bemutatásakor nehéz volt a nézőnek nem összefüggéseket keresni az 1956-os forradalom utáni poltikai megtorlásokkal.

És ugyanilyen "áthallásos" alkotás az első Oscar-díjas magyar játékfilm, a Szabó István által rendezett Mephisto is (1981), amely a megalkuvás és a kollaborálás témáját járja körbe, de még csak nem is Magyarországon, mivel Hitler és a nemzeti szocializmus kibontakozása idején játszódik, Németországban, de már a bemutató idején több kritikus úgy érezte, a film a kádári korszak értelmiségének kompromisszumairól is szól. Jellemző ugyanakkor, hogy az olyan történelmi filmeket, mint a Rákosi-korszakot szatirikus szókimondással ábrázoló A tanú (1968, r.: Bacsó Péter) a kommunista cenzúra hosszú időre betiltotta (ebben az esetben kerek 10 évre), ahogy azokat a filmeket is, amelyekben konkrétan megemlítik az 56-os eseményeket, de nem a pártideológiának megfelelő módon (pl. Rényi Tamás Makra c. 1972-es filmjét két évre)

Szegénylegények: egy magyar történelmi film, amire mindenki emlékszik Forrás: Mokép

Csak az eddigiekből látható, hogy a magyar film története az államosítástól a rendszerváltozásig olyan példákkal van tele, ahol a történelmi film többnyire vagy a "történelmi bűnnel" való szembesítés igényével készült, vagy a kommunizmus burkolt kritikáját fogalmazta meg, így csak mutatóba készült olyan hiteles történelmi film, amely bármiféle ideológiától mentesen (vagy csak épp tükrözve azt), vagy épp az ideológiát kijátszva, de mindenképp a nemzettudat erősítését szolgálta volna a bűntudat helyett.

Magyar történelmi filmek, amikre mindenki emlékszik

Pontosan az efféle nemzeti identitást erősítő filmek azok, amelyekre a legtöbben emlékeznek – nem a filmtörténészek, hanem elsősorban a nézők. Természetesen a már említett, a filmörökségünk részét képező filmeket is őrzi a néző emlékezete, de a legkülönbözőbb internetes fórumokat és filmes gyűjtőportálokat böngészve könnyen leszűrhető, hogy

a közönség történelmi filmmel azokat a kosztümös kalandfilmeket azonosítja, amelyekben ha nem is a magyar történelem sikerei elevenednek meg a vészterhes bukások helyett, de legalább a főhős sorsában úgy ismernek a magukéra, hogy nem érzik azt: elvárják tőlük, hogy szégyenkezzenek.

 

Ennek egyik legszebb példája Sára Sándor 80 huszár (1978) című alkotása az 1848 tavaszán az osztrák kötelékhez tartozó, a tiltás ellenére hazatérni igyekvő magyar huszárokról.

Egri csillagok: a maga idejében a leglátványosabb kosztümös magyar film volt Várkonyi Zoltán Gárdonyi-adaptációja Forrás: Filmarchívum

Valódi, nagy történelmi filmes közönségsikert viszont a szocializmus idején elsősorban Várkonyi Zoltán készített, Jókai Mór és Gárdonyi Géza regényeiből: A kőszívű ember fiai (1965), Egy magyar nábob és Kárpáthy Zoltán (1966), Egri csillagok (1968) és Fekete gyémántok (1976). A maga idejében ezek a filmek látványosak és felemelőek voltak, utóbbi tulajdonságukon a filmtechnika fejlődése sem hagyott nyomot.

Ugyancsak a szocializmus idején, nem kevés nosztalgiával egy szabadabb élet után kísérletezett Szomjas György a westernek kelet-közép-európai meghonosításával, amely két emlékezetes betyárfilmet szült: Talpuk alatt fütyül a szél (1976) és Rosszemberek (1978). És sajátos műfaji kísérlet volt a legnépszerűbb magyar rockopera, a Szörényi Levente – Bródy János által komponált István, a király "koncert-színház-filmje" is (1984, r.: Koltay Gábor).

De szintén emlékezetes Gertler Viktor 1962-es Jókai-adaptációja, Az aranyember, Keleti Márton A tizedes és a többiek (1965) című, a szovjet partizánromantikát önmaga ellen fordító második világháborús vígjátéka az ideológiákra fittyet hányó minden áron túlélni akarás diadaláról, vagy Zsurzs Éva eredetileg a televízió számára forgatott, de mozibemutatót is elnyerő ifjúsági kalandfilmje, a Fekete István azonos című regényéből készült A koppányi aga testamentuma(1967).

Talpuk alatt fütyül a szél: Szomjas György easternje a magyar történelmi film egyik különös újítása volt Forrás: Mokép

Magyar történelmi sorozatok és tévéfilmek a pártállami televíziózás idején

Fontos megjegyezni, hogy történelmi alkotások a Magyar Televízió számára is készültek a kommunizmus és szocializmus idején, a magyar televíziózás kezdetétől, 1957-től egészen a rendszerváltozás évtizedéig.

Persze az állami televíziózás hamar ráérzett a történelmi sorozatok propaganda lehetőségeire is: 1963-ban mutatták be a sosem létezett 1849-ben magyarpártiságáért felakasztott orosz tisztet, Guszev kapitányt is kitaláló Illés Béla azonos című regényéből készült, a második világháborús magyar részvételt kommunista szemszögből ábrázoló Honfoglalás című kétrészes tévéfilmet, de hasonlóan "szovjetbarát" sorozat volt a Tanácsköztársaságtól a második világháború végéig ívelő, a címszereplő bolsevik katona kalandjait elregélő Bors (1969-1972), a második világháború idején játszódó Egy óra múlva itt vagyok... (1971-1974) és így tovább.

Ezeknél készültek hitelesebb és értékesebb sorozatok és tévéfilmek is.

A legnépszerűbb ezek közül talán az 1964-ben sugárzott, egy évvel később kétrészes mozifilm-változatban is bemutatott A Tenkes kapitánya (rendező: Fejér Tamás), amely a Rákóczi-szabadságharc idején játszódik, főszerepben a Zenthe Ferenc által alakított furfangos kuruc népi hős Eke Mátéval, aki mindig túljár a labancok eszén.

Hasonlóan emlékezetes történelmi sorozat volt az Oszter Sándor főszereplésével, Móricz Zsigmond regényéből készült 12 részes Rózsa Sándor (1971, r.: Szinetár Miklós), Keleti Márton kétrészes tévéfilmje, az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb svindleréről készült Én, Strasznov Ignác, a szélhámos (1966), és a korszak legnépszerűbb televíziós rendezőnőjének, Zsurzs Éva több kosztümös irodalmi adaptációja: A fekete város (1970-71), Abigél (1977), Beszterce ostroma (1976), A névtelen vár (1981), Különös házasság (1984), A falu jegyzője (1986).

A Tenkes kapitánya: az egyik legnépszerűbb magyar történelmi sorozat Forrás: MTV

Ugyancsak Zsurzs Éva rendezett nagyívű tévésorozatot Zrínyi Miklós életéről (Zrínyi, 1973), míg Kempelen Farkasról és a magyar jakobinus mozgalomról Hajdufy Miklós rendezett 3 részes miniszériát (Sakk, Kempelen úr!, 1976), Széchenyi István korai éveiről pedig a Szomszédokat is jegyző Horváth Ádám készített 6 részes sorozatot (Széchenyi napjai, 1985).

S valóságos kultsorozat volt a maga idejében az 1920-as és 1940-es évtizedekben játszódó 5 részes krimiszéria, a Kémeri (1985, r.: Mihályfy Sándor), amely népszerűségét nem is annyira a cselekményének, hanem ironikus hangvételének, izgalmas karakterábrázolásainak és hitelesnek látszó, átfogó korrajzának köszönhette.

Látható, hogy ha a magyar történelmi film múltjáról esik szó, kihagyhatatlanok a fontosabb művek felsorolásából a televízió számára készült filmek és sorozatok címei. Már csak azért is, mert a kosztümös alkotásokat illetően az 1960-as évektől a kosztümös filmek és klasszikus irodalmi adaptációk nagy részét eleve a televízióba "száműzték". Ami a rendszerváltozás után azért jelentett gondot, mert az egyre nagyobb ütemben szaporodó csatornák már csak elvétve gondolkodtak történelmi darabok készítésében, ahogy a rendszerváltozás után hosszú ideig önmagát kereső, anyagilag összeomlott mozifilmgyártás sem tudott évtizedekig előállni értékelhető történelmi filmekkel.

Ezt a folyamatot, és a mélypontból való kitörés állomásait cikksorozatunk második részében mutatjuk be.