Ausztria
ÉLŐ
Franciaország

A posztapokalipszis négykerekű angyala

Anya Taylor-Joy Furiosa szerepében.
Anya Taylor-Joy Furiosa szerepében.
Vágólapra másolva!
George Miller 2015-ben, 70 éves fejjel megmutatta miként kell továbbvinni egy olyan franchise-t, melynek a legutolsó felvonása 30 esztendővel korábban jelent meg. A Mad Max - a harag útja az új évezred egyik legjobb akciófilmje lett, s rövid idő alatt viszonyítási alappá vált. Az ott feltűnő Furiosa most megkapta saját, önálló moziját, de vajon sikerült-e megugrani az elérhetetlennek tűnő lécet?
Vágólapra másolva!

Furiosát (Anya Taylor-Joy) még gyermekkorában rabolták el a legendás Zöld Helyről, ahol nincs nélkülözés. A kislánya megmentésére induló édesanyját megöli egy Dementus (Chris Hemsworth) nevezetű önjelölt hadúr, hogy a gyereket később alkualapként elajándékozza a hatalmas Halhatlan Joe-nak (Lachy Hulme). A felcseperedő lány nem felejt, a szökési terv mellett revansot kíván venni meggyilkolt anyjáért.

George Miller visszavisz a Mad Max poszt-apokaliptikus világába.
George Miller visszavisz a Mad Max poszt-apokaliptikus világába.
Fotó: Warner Bros. 

Az első Mad Max 1979-ben jelent meg, létrejötte igazi kálvária volt Miller számára.

A büdzsé szűkössége miatt minden részletre figyelni kellett, a statisztáknak például sörrel fizettek készpénz helyett, a negatív figurákat alakító motoros banda tagja pedig egy valódi motoros bandához tartoztak. A rendező többször az őrület határán táncolt, de befejezte a produkciót, s a belefektetett energia megtérült. A 350 ezer dollárba kerülő film végül 100 millióig menetelt a pénztáraknál, így két évvel később érkezett Az országúti harcos alcímre hallgató folytatás, sokkal több pénzből, nagyobb stábbal. Sokan a mai napig ezzel a résszel azonosítják a szériát és a definitív poszt-apokaliptikus mozinak tartják, nem véletlenül. A harmadik felvonás egyértelműen a leggyengébbnek kikiáltott darab, mely elsősorban a környezetidegennek ható, rosszul adaptált Legyek urára hajazó gyermek szálnak tudható be. 

Nem volt könnyű innen felállni, főleg 30 év után, Millernek azonban olyannyira sikerült, hogy megalkotott egy egyszeri és megismételhetetlen élményt.

A Mad Max sorozatot hiába könnyű felismerni az extravagánsságáról, mindegyik film könnyen elkülöníthető. Az elsőben még kapaszkodhattunk a civilizáció, a törvény utolsó szalmaszálába, miközben megjelent a bosszú sötét lélektana. Ezt később felváltotta a teljes kilátástalanság, az önmagunkra utaltság, ahol a szemernyi emberség jelentett reményt a véget nem érő pusztaság uralta korcsok közt. 

Miller tisztában volt vele, hogy A harag útját nem tudja rekreálni, így meg sem próbálja. Aki tehát egy újabb kétórás akcióorgiára számít, csalódni fog. A Furiosa úgy sokkal másabb, mint bármi, amihez eddig szerencsénk volt a franchise-ban, hogy közben megtartja annak stílusjegyeit.

Magasan a legambiciózusabb, s egyúttal legtöbbet vállaló Mad Max mozi, masszívan ráfekszik a világépítésre, tovább gondolva a korábban felvázolt alapokat. A pusztaság mérete szembeötlő, az erődítmények, úgymint a Vár, a Skulófarm és Gázváros szintén jelentősebb funkcióval bírnak. Visszatérő figurákkal is találkozunk Halhatlan Joe és a klánja jóvoltából. A közte és Dementus között zajló hatalmi harcba csöppen bele a címszereplő, akit éltet, de nem torzít el teljesen a bosszúvágy. 

Miller kiváló érzékkel nyúl a részletekhez, ezáltal műve előzményként és folytatásként is működik. Nem feledkezik meg a főszereplőről, akinek útját aprólékosan, teljes tudatossággal meséli el. Nincs falsul felmért jellemfejlődés, felesleges mellébeszélés, ez az a Furiosa, akivel A harag útjában találkoztunk.

Motivációja, döntései érthetők, dühe, kisugárzása átcsap a vásznon. Így van ez az akciószekvenciákkal is, melyeket újfent érdemes a helyükön kezelni. Szembetűnőbbek a vizuális effektek, de a direktor sajátosságának számító stilizáltság belesimul a látnivalóba. Több parádés jelenetsorral találkozunk a szűk két és fél óra során, de mindenképp kiemelendő a majd’ negyed órás üldözés a tekintélyt parancsoló Hadi Vassal. 

Mivel Miller rengeteget markol, sajnos egy-egy részlet kicsúszik a kezei közül. Ilyen többek közt a Max pótléknak betudható sofőr, Praetóriánus Joe (Tom Burke), aki a jót szimbolizálná a torz lelkek közt, mégis jobbára hatástalan a jelenléte. Ezen felül a hadurak csatájában olykor túl gyorsan történnek az események, így felületes képet kapunk az egyébként jól átgondolt és ígéretes konfliktusról. 

A színészek nem okoznak csalódást, Anya Taylor-Joy a kevés szövege ellenére a tekintetével többet mesél, mint egy többsoros monológ. Chris Hemsworth eddig nem látott ripacs üzemmódban játszik, ám hol máshol szuperálna ennyire, mintsem az őrület színpadán. 

A Furiosa nem kéne, hogy ennyire működjön, mégis olajfoltos porfelhőt húzó kamionként gázol át az emberen. Egyértelműen a sorozat legösszetettebb darabja, világépítésből jelesre vizsgázik, így ismét óriási élmény elmerülni ebben a mocskos, véres, groteszk disztópiában.

A hatalmi harcok mellett egy valódi Odüsszeiát látunk, ahol sorsok fonódnak össze, megágyazva az új kezdetnek. George Miller 80-hoz közel is elemében van, mesterien támaszkodik a már ismert múltra, hogy egy grandiózus eposzt alkosson a pusztaság porából.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről