Készül az új Titanic - vajon megismétlődik a tragédia?

Titanic
Jelenet az 1997-es Titanic című filmből (Leonardo diCaprio mint Jack, Kate Winslet pedig Rose szerepében)
Fotó: Collection ChristopheL via AFP
Vágólapra másolva!
A Titanic című több Oscar-díjat is bezsebelő sikerfilm egyik kulcsjelenete annyira megihlette a 70 éves Clive Palmer ausztrál bányamágnást, hogy úgy döntött, itt az ideje felépíteni az utódját, amibe maga is jelentős összeggel beszáll.
Vágólapra másolva!

A 70 éves Clive Palmer bányamágnás - aki egy ideig ausztrál parlamenti képviselő is volt - csak alig pár éve, 2019 óta csatlakozott a milliárdosok exkluzív tagjai közé, vagyona azóta folyamatosan növekszik, jelenleg a Forbes szerint 4,2 milliárd dollárja lehet. Az 1980-as évek elején és közepén Palmer ingatlanügynökként dolgozott. Az ausztrál Aranypart (egy város Queenslandben) ingatlanpiaci fellendüléséből ő is jelentős profitra tett szert, és 29 évesen nyugdíjazhatta magát a szakmában. 

Vagyona azután ugrott meg igazán, hogy egy bíróság elrendelte a vasércjogdíjak áramlásának visszaállítását a Mineralogy nevű vállalatához.
A Mineralogy bányászati vállalatot 1984-ben alapította, aminek keretében vasérc-, termikus szén- és szénhidrogén-eszközökből álló portfóliót épített ki.
 

image

A milliárdos üzletember nagyjából 530 millió fontot szán a Titanic újjáélesztésére, és habár nagyjából minden ugyanolyan lesz, mint az eredeti hajón volt, egyetlen fontos változáshoz azonban ragaszkodott: ígérete szerint ezen a gigantikus monstrumon már bőven elegendő mentőcsónak lesz (tanulva elődje kisstílű hibájából), továbbá pompájában biztosan túlszárnyalja majd a legendássá váló ősét.

A Titanic egy régi festményen
Fotó: Forrás: AFP

A hajó 18 teljesen zárt motoros menekülőhajóval rendelkezik majd, amelyek egyenként 250 fő szállítására lesznek majd alkalmasak, így vészhelyzet esetén mindenki biztosan megmenekülhet. A Titanic II egyébként maximum 2.435 utas és 478 fős személyzet szállítására lesz kalibrálva. Így tehát 1.587-el több férőhely lesz a mentőcsónakokban, mint a hajó maximális létszáma. 

A hajót szén helyett dízelmotorok hajtják majd, és a négy füstkamrája kilátóteraszokat is tartalmaz majd, ahonnan a vendégek a csodaszép kilátásban gyönyörködhetnek. 

Elődjéhez hasonlóan a Titanic II-ön is három osztály lesz, a harmadosztály utasai pedig minden este ír táncot járnak majd, és közös asztaloknál étkeznek.

Az új hajó előreláthatólag 2027-ben teszi majd meg első útját, méghozzá az elődjének befejezetlen Southampton és New York közötti útját idézi majd fel.

image

A befektető úgy gondolja, hogy a Titanic újjáélesztésével tömegek álmát váltja valóra. Ezzel szemben a Titanic című film rendezője, James Cameron inkább a tudományba fektette volna ezt a hatalmas vagyont. 

Palmer elárulta, hogy a Titanic tragédiáját felidéző nagy sikerű film melyik jelenete ihlette az utasszállító óceánjáró újjáépítésre. A katasztrófafilm vége felé van egy ikonikus jelenet, amikor a hajó már a hullámsírban van, Rose a visszatérő mentőcsónakokban reménykedve a Titanic egyik felszínre bukkanó ajtajára fekszik, szerelme Jack azonban már nem fért fel ide, ezért csak annak szélébe kapaszkodik. Rose szorosan fogja a reszkető szerelme kezét, minden erejével próbálja megakadályozni, hogy a vízbe fulladjon. Egy idő után azonban Jack ujjai a hidegben megdermednek, és a férfi halálra fagy, Rose azonban szerencsésen megmenekül. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!