Albánia
21:002024. június 24.
Spanyolország
Horvátország
21:002024. június 24.
Olaszország

Fertőzöttvér-botrány: 3000 ember halt meg, 4500 milliárd forintnak megfelelő pénzt fizet most az állam

Vágólapra másolva!
Felfoghatatlan, megrázó megállapításokat közölt a vizsgálati jelentés Anglia egyik legsúlyosabb, az egészségügyet érintő botrányáról: eszerint az 1970-es és 1980-as években az egészségügyi dolgozók közül sokan tudtak arról, hogy mintegy 30 ezer páciensnek juttatott fertőzött vér illetve vérkészítmény milyen kockázatokat hordoz. Háromezren haltak meg ezzel összefüggésben, az állam most kártérítést fizet.
Vágólapra másolva!

Nem a véletlen műve volt a 70-es, 80-as években az a fertőzött vérrel kapcsolatos botrány, amely 3000 ember halálát és több ezer ember hepatitisz- vagy HIV-fertőzését okozta – állapította meg egy brit vizsgálat. A megdöbbentő részleteket több lap is ismerteti.

Veszélyes üzletet kötöttek a vérért

Egy Londonban hétfőn közzétett független vizsgálati jelentés megállapítása szerint az 1970-es, 1980-as években több mint 30 ezer ember kapott fertőzött vért és vérkészítményt az állami Nemzeti Egészségügyi Szolgálatától (NHS) úgy, hogy a kormányzat és az orvosok tisztában voltak az ezzel járó kockázatokkal. 

A fertőzött vérrel kezeltek közül 3 ezren meghaltak, köztük sok gyerek.

A vért az Egyesült Államokból importálták, ahol foglyoknak és más, magas kockázatú csoportoknak fizettek azért, hogy vért adjanak. A fertőzött vér felhasználása Nagy-Britannián kívül több ezer áldozatot követelt az Egyesült Államokban, Franciaországban, Kanadában és más országokban is.

Az áldozatokra emlékező, köztéren kihelyezett fényképtablót néz egy járókelő Londonban május 19-én:

image

A vizsgálat szerint a koncentrátumok egy része HIV-fertőzött volt, de a hatóságok nem álltak át biztonságosabb alternatívákra, és 1983 júliusában, egy évvel azután, hogy a kockázatok nyilvánvalóvá váltak, úgy döntöttek, mégsem függesztik fel az importot.

Ez a katasztrófa nem baleset volt. A fertőzések azért következtek be, mert a felelősök, az orvosok, a vérellátó szolgálatok és az egymást követő kormányok nem a betegek biztonságát helyezték előtérbe

 – jelentette ki a vizsgálat eredményét ismertető bíró.

Brian Langstaff hangsúlyozta, hogy az államnak megfelelő kártérítést kell fizetnie. 

Mint mondta, a betegek kockázatoknak voltak kitéve, annak ellenére, hogy a második világháború vége óta köztudott, hogy a vér súlyos fertőzést okozhat hepatitis esetében. A közzétett jelentésből az is kiderült, hogy a hatóságoknak nem sikerült valamennyi érintetett személyt azonosítaniuk, akik fertőzött vérből kaptak.

Kártérítési programot indít az állam

A híradásokból kiderült, hogy Rishi Sunak miniszterelnök hivatalosan is bocsánatot fog kérni az áldozatoktól. A BBC beszámolója szerint ezt megtette a brit kormányfő, aki beszédében "a brit állam szégyenének" nevezte az esetet, és bocsánatot kért az áldozatoktól, akik úgy kaptak fertőzött vért, hogy az abban lévő kórokozók jelentette kockázattal számos egészségügyi dolgozó tisztában volt.

A korábbi miniszterelnök David Cameron 2015-ben már bocsánatot kért az ügyben, miután egy jelentésben feltárták a botrány skóciai vonatkozásait. Az átfogó vizsgálat az ügy részleteinek feltárására 2017-ben kezdődött.

A kormány, amely 2015-ben azt mondta, hogy ez "olyasmi, aminek soha nem lett volna szabad megtörténnie", még 2022-ben beleegyezett, hogy mintegy 100 ezer font (kb. 127 ezer dollár) kártérítést fizet minden érintettnek. 

vér, blood, vérvétel, illusztráció
Háromezer közvetlen áldozata lehet a fertőzött vér és vérkészítmények használatának Nagy-Britanniában (illusztráció)
Fotó: National Cancer Institute / Unsplash

A Reuters ennek kapcsán arról ír, hogy a kártérítés összege 10 milliárd fontra rúg összesen, azaz a brit állam költségvetését 4500 milliárd forintot meghaladó összeg terheli majd meg. 

Egyes értesülések szerint a londoni kormány hitelt fog felvenni a fedezet előteremtésére.

A kompenzációs csomaggal kapcsolatos részleteket várhatóan még kedden közzéteszik. Jeremy Hunt brit pénzügyminiszter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy ez "egész életének legrosszabb botránya", utalva arra, hogy 2012 és 2018 között az egészségügyi tárcát vezette az akkori kormányon belül.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről