Az újbudai lebukott pedofil több óvodában is dolgozhatott a kerületben, mert az édesanyja vezető Gyurcsány polgármestere mellett

LászlóImre
László Imre, Újbuda polgármestere
Fotó: Molnar Istvan photographer
Vágólapra másolva!
Legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett az a fiatal férfi, aki gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval. A Magyar Nemzet értesülései szerint ugyanakkor, miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe.
Vágólapra másolva!

A pedofil férfival, Győrffy Péterrel szembeni megengedő bánásmódot a kerület baloldali vezetése a Magyar Nemzet értesülései szerint azért alkalmazta, mert annak édesanyja fontos pozíciót tölt be a XI. kerületi önkormányzatnál. Győrffyné Molnár Ilona a kerület humánszolgálati igazgatóságának vezetője, közvetetten az ő felügyelete alatt működnek többek között az önkormányzat köznevelési intézményei.

LászlóImre
László Imre, Újbuda polgármestere
Fotó: Molnar Istvan photographer

Egy hónapra letartóztatta a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) azt az óvodai alkalmazottat, aki ellen a XI. kerületi Rendőrkapitányság szexuális kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – tájékoztatott a Fővárosi Törvényszék. A fogvatartás helyszínéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölték ki.

Úgy tudják, a szülőknek jó ideje gyanús volt a baloldali irányítású önkormányzat egyik óvodájában dolgozó férfi. 

A szülők félelmeit igazolta a rendőrségi nyomozás, az egyenruhások pedig pénteken le is csaptak a férfira, akit őrizetbe is vettek.

Egy mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel

Úgy tudják, a férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. Az értesülések szerint a 

pedagógiai asszisztens az óvoda területén lévő mosdóban fajtalankodhatott egy kisgyermekkel. 

Emellett a bírósági végzésben az is szerepel: 

adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el.

Utóbbival egyelőre még nincs meggyanúsítva.

Nem mertek lépni ellene

A botrányos esettel kapcsolatban Újbuda Önkormányzata is közleményt adott ki.  Mint írták, a rendőrség február 23-án kezdett adatgyűjtésbe egy névtelen bejelentés alapján. Újbuda Önkormányzata is ekkor értesült először az ügyről. Az érintett dolgozó azóta nem léphetett be az óvoda területére, nem találkozhatott a gyermekekkel, 2018-ban kezdődött munkaviszonyának megszüntetésére haladéktalanul sor került, köznevelési foglalkoztatotti jogviszonya pedig megszűnt.

A közleményben azt is megemlítették, hogy korábban az érintett pedagógusasszisztens munkájával kapcsolatban panasz sem az óvoda vezetéséhez, sem az önkormányzathoz nem érkezett.

Ezzel szemben a Magyar Nemzet úgy értesült, hogy  igenis volt panasz a férfira, egy kisfiú szülei jelezték a problémát az óvónőknek, majd az óvodapedagógusok is az intézményvezetőnek, de mivel a gyanúsított anyja az önkormányzatnál dolgozik, nem mertek fellépni ellene.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!