Megrázó felvétel: fegyvert fogott az eladóra a maszkos támadó Szegeden - videó

Vágólapra másolva!
Egy férfi egy fegyvernek látszó tárggyal ment be az egyik szegedi dohányboltba, majd azt ráfogta az eladóra. A nő azonban megnyomta a pánikgombot, szembeszállt a rablóval, akinek így is sikerült pénzt elvinnie.
Vágólapra másolva!

A férfi 2022 márciusában, egy pisztoly utánzatával a kezében nyitott be az egyik szegedi dohányboltba. 

Az eladónak azt mondta, hogy adja oda neki a bevételt, közben úgy tett, minta csőre töltené a fegyvert.

 A nő azonban megnyomta a pánikgombot, majd szembeszállt a férfival. A rablónak így is sikerült 40 ezer forintot megszereznie. 

Az ügyészség fegyveresen elkövetett rablással vádolja a többszörösen büntetett előéletű férfit, és azt javasolják, hogy ha beismerő vallomást tesz, akkor a bíróság ítélje 8 év 6 hónap fegyházbüntetésre. 

Az Origo megírta, hogy korábban raboltak ki dohányboltot Dunakeszin, Kazincbarcikán, Gyálon és Sátoraljaújhelyen is. 



 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!