Segített Gyurcsánynak csődbe vinni az országot Magyar Péter támogatója

magyarpéter, MAGYAR Péter
Magyar Péter mögött összpontosulnak a háború- és migrációpárti haza és nemzetközi baloldal.
Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Ahogy arról az Origo többször már beszámolt, mára a napnál is világosabbá vált az, hogy Magyar Péter, a bántalmazó exférfj mögött a nemzetközi, globalista háborúpárti baloldal áll. Ezt onnan lehet tudni, hogy a hazai képviselőik, a dollárbaloldal kulcsfigurái támogatják valójában a háttérből. Most újabb részlet látott napvilágot, ugyanis Magyar Péter mögé beállt a V21 nevű csoportosulás, és Katona Tamás, aki Gyurcsány bizalmasaként, alapembereként hozzájárult az ország csődbe viteléhez. Katona a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egykori vezetőjeként és a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkáraként a trükkök százait kitalálva meghamisította Gyurcsány parancsára a gazdasági és költségvetési mutatókat, amivel átverte a magyar választókat.
Vágólapra másolva!

Napról napra egyre több részlet derül ki Magyar Péterről, a feleségét bántalmazó exférjről. A színre lépése óta fokozatosan kirajzolódott az, hogy valójában a globalista, Magyarországot korábban kifosztó háborúpárti hálózat áll mögötte. Ahogy egyre több információ lát napvilágot, úgy mára bizonyossá vált, hogy Magyar mögött – a bukott baloldal mellett – a háború-, gender- és migránspárti nemzetközi, globalista hálózat áll, akiknek a szándéka az, hogy megbuktassa a békepárti és migrációellenes polgári–konzervatív kormányt.

Katona Tamás, katonatamád
Katona Tamás, Gyurcsány Ferenc embere, a KSH volt igazgatója és a Pénzügyminisztérium egykori államtitkára
Fotó: Központi Statisztikai Hivatal (KSH)

Mi sem támasztja ezt jobban alá, hogy most nemrég Magyar Péter mögé beállt Katona Tamás, Gyurcsány Ferenc egyik alapembere, aki részt vett abban, hogy a bukott Gyurcsány eladósította és kifosztotta Magyarországot egy olyan időszakban, amikor a nemzetközi piacok még stabilak voltak a 2008-as gazdasági világválság előtt, és itthon rengeteg pénz állt a fejlődéshez rendelkezésre a Fidesz 1998-2002 közötti kormányzása és az elindított fejlesztések, programok révén. Katona Tamás, a „trükkök százainak” kitalálója tagja a V21 nevezetű csoportnak, és ezen a csoporton keresztül teljes mértékben elköteleződött Magyar Péter mellett, ami az alábbi fotón látható.

Jól látható, hogy Katona Tamás és a V21 nevű társaság teljes mértékben elköteleződött Magyar Péter, a bukott exférj mellett 
Fotó: Origo

Katona Tamás a bukott Gyurcsány Ferenc kormányzása alatt a Pénzügyminisztérium költségvetésért felelős államtitkára volt. Ahogy fentebb említettük, Katona volt Gyurcsány Ferenc megrendelésére a költségvetési tükrözés kitalálója és motorja.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) egykori vezetőjeként Katona teljes mértékben tisztában volt azzal, hogyan lehet a statisztikai adatokkal trükközni, csalni. 

Neki volt köszönhető a kétfajta hiánykimutatás, a nyugdíjpénztári befizetésekkel trükközés, valamint a kreatív autópálya-elszámolás és a reptéri bevétel eltapsolásának a lekönyvelése is. A szárnyai alatt sikerült a Gyurcsány Ferenc-féle kormánynak összehoznia a világ legnagyobb államháztartási hiányát 2005-ben, akkor, amikor bőségesen rendelkezésre álltak a hazai és európai uniós források, egy bőséges időszakban, akkor, amikor még nem volt látóhatáron a gazdasági világválság sem.

2006-ban a londoni székhelyű Fitch, Európa legnagyobb hitelminősítője úgy értékelte, hogy hazánkban halmozódott fel a legnagyobb államháztartási hiány a világon. Akkor a hitelminősítő beszámolója szerint Magyarországnak a 9,4 százalékos deficittel sikerült a negatív listában megelőznie Libanont és Srí Lankát. 

A 2006-ban közzétett 9,4 százalékos GDP-arányos magyar deficit a világ összes országát tekintve a legmagasabbnak számított.

 

Hazudtak reggel éjjel meg este, tönkretették az országot Gyurcsányék

Gyurcsány Ferenc még 2006 májusában mondta el a hazugságbeszédét, ami 2006 szeptemberében került nyilvánosságra. Akkor Gyurcsány a zárt frakcióülésen kitálalt arról, hogy gyakorlatilag hogyan sodorták Magyarországot csődbe, hogyan hazudtak a választópolgároknak. A bukott miniszterelnök 2006. június 10-én az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén közölte, hogy a korábbi ígéretük ellenére augusztustól átlagosan harminc százalékkal emelkedik a háztartási gáz és 10-14 százalékkal a villamos energia ára.

Gyurcsány Ferenc, GyurcsányFerenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke
Gyurcsány Ferenc a baloldal egyedüli vezetője
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Gyurcsány a kampány alatt adócsökkentési programot ígért ugyan, de mint kiderült, az egész óriási hazugság volt. 

Bejelentette, hogy 2007-től bevezetik a tandíjat és a vizitdíjat. 

Azt is bejelentette, hogy az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) kulcsát október 1-jével 15 százalékról 25 százalékra növeli. A munkavállalók által fizetendő egészségbiztosítási járulék szeptember 1-jével négy százalékról hat százalékra emelkedett, valamint a munkavállalói szolidaritási járulék egy százalékról 1,5 százalékra. Azt is bejelentette a súlyos megszorítások részeként, hogy 2007-től a munkavállalók egészségbiztosítási járuléka tovább nő, hat százalékról hét százalékra. 

Az ígéretek ellenére nem emelték a minimálbért, a nyugdíjak és a keresetek reálértékének a növelését teljes egészében mellőzték. Az egészségügyi dolgozók bérének reálértékét sem emelték, több ezer orvos és ápoló hagyta el a pályát vagy az országot. 

Hagyták leromlani a kórházakat és az orvosi rendelőket, valamint tucatnyi kórházat zártak be, 3000 orvost és 6000 egészségügyi szakdolgozót rúgtak ki, hagyták elavulni a kórházak eszközállományát, nem gondoskodtak a munkaerő utánpótlásáról. Gyurcsány alatt jelentősen nőtt a kórházak adóssága, mivel csökkentették a finanszírozást, 600 milliárd forintot vontak el az egészségügytől.

A hazugságokkal megnyert választás után eltörölték a családi adókedvezményt az 1 és 2 gyerekes családok esetében, a háromgyerekesekét 60 százalékkal, nevetséges mértékűre csökkentették. Emellett eltörölték a támogatott forinthiteleket, ezzel devizacsapdába kergették a magyar családokat. Oktatási reformnak nevezték el azt, hogy az egekbe emelték a tankönyvek árát, a nyereséges Nemzeti Tankönyvkiadót privatizálták.

A baloldal 2 év alatt több mint 14 000 tanárt tett utcára és több mint 100 iskolát zárt be. További 748 iskolát szüntettek meg, azokat beolvasztották más intézményekbe. Ezzel 1000 településen szűnt meg a helyi iskola.

283 óvodát zártak be, 1191 óvónőt rúgtak ki. Ezzel egy időben csökkentették a diákok utazási kedvezményét 17,7 százalékkal, és 28 vasúti mellékvonalat zártak be 942 kilométer hosszan. Fizetős lett az óvodai és bölcsődei étkeztetés.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!