Albánia
ÉLŐ
Spanyolország
Horvátország
ÉLŐ
Olaszország

Deutsch Tamás: A magyarok több mint 90 százaléka békepárti

Vágólapra másolva!
A magyar emberek több mint 90 százaléka békepárti, és Magyarországon egyetlen olyan politikai szereplő van, a Fidesz-KDNP, amely következetesen, két éve békepárti álláspontot képvisel, és június 9-i választás után is ezt fogja képviselni az európai döntéshozatalban - mondta a Fidesz-KDNP európai parlamenti listavezetője Barcson pénteken.
Vágólapra másolva!

Deutsch Tamás a kormánypártok országjáró fórumához kapcsolódó sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a magyar emberek elsöprő többsége azon az állásponton van, hogy az európai döntéshozatalban az ő véleményét, szándékát, elkötelezettségét békepárti álláspontot képviselve jelenítsék meg. A békepárti álláspont röviden leírható: 

azonnali fegyverszünet, béketárgyalások, és Európa ne finanszírozza az ukrajnai háborút, ne járuljon hozzá fegyverszállításokkal annak kiszélesedéséhez, elmélyüléséhez 

- közölte.Úgy vélte: ezt a békepárti álláspontot árulja el, ennek a békepárti álláspontnak fordít hátat a magyar dollárbaloldal, a magyar ellenzék, valamint az Európai Parlament elé kerülő "őrültebbnél őrültebb háborúpárti előterjesztéseket" támogató európai parlamenti képviselőik. Deutsch Tamás Barcs horvát határhoz való közelségére utalva emlékeztetett rá: a délszláv háborúnak 140 ezer halálos áldozata volt és egymillió embernek kellett elhagynia otthonát a háborús cselekmények miatt, Ukrajnában a 

legvisszafogottabb becslések azt mutatják,

 félmillióan haltak meg az elmúlt két és fél évben, és 8-10 millióan hagyták el a szülőföldjüket, több millióan távoztak hazájukból. Magyarországra egymillió menekült érkezett, amely az ország történetének legnagyobb léptékű humanitárius segélyprogramját indította el - mutatott rá, hozzátéve, hogy minden Ukrajnából érkező háborús menekültről gondoskodnak. Hogyan képzelhető el, hogy az az európai együttműködés, amely a stabil béketeremtés szándékával jött létre, ma a legdurvább háborús uszítást képviseli, hogyan képzelhető el, hogy abban az Európai Unióban, amely 2012-ben béke Nobel-díjat kapott, a brüsszeli bürokrácia és a tagállami vezetők jelentős része azon töri a fejét, miként lehet még több pénzt, még több fegyvert Ukrajnába juttatni, ami a háború kiszélesedéséhez, elmélyüléséhez vezet - tette fel a kérdést. Szólt arról, hogy a háborús pszichózis erősödik, pedig 

egy európai uniós felmérés szerint az uniós választópolgárok több mint 70 százaléka békepárti állásponton van.

 Megítélése szerint ebből az következik, hogy szakadék tátong az európai vezetők nagy részének, a brüsszeli bürokráciának az álláspontja és az európai polgárok álláspontja között. Ezért óriási lehetőség az európai parlamenti választás Magyarországon, meg az unió egészében is - hangoztatta. Békepárti állásponton lévő magyar polgár egyedül és megalapozottan csak a Fidesz-KDNP-re számíthat - jelentette ki. Egyúttal arra bíztatta a választópolgárokat, vegyenek részt az európai parlamenti választáson és voksoljon a békepárti nézeteket valló Fidesz-KDNP listájára. Deutsch Tamás kiemelte, a Fidesz-KDNP elsődleges célja, hogy a magyarországi európai parlamenti választást nyerje meg, és 

Magyarországról legyen nagyon erős békepárti álláspont, üzenet az európai politika felé,

 de azt is szeretnék, ha a "hozzánk hasonlóan gondolkodó" békepárti erők mindenhol megerősödének, ha a békepárti álláspont győzedelmeskedne egész Európában. Hiszi, hogy van lehetőség egy jelentős politikai fordulatra az európai politikában, a békepárti hangnem felerősödik és "többségivé válik" a választás után - mondta. Úgy vélte, ha az Egyesült Államokban a Biden-adminisztrációt a békepárti Trump-adminisztráció váltja fel a novemberben esedékes elnökválasztás eredményeként, világpolitikai fordulat történhet. Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy vármegyei közgyűlés elnöke a somogyi szavazók támogatását kérte az önkormányzati választásokon. Azt mondta, ha a Fidesz-KDNP erős lesz a vármegyei önkormányzatban, folytatni tudják a békés, nyugodt, botrányoktól mentes konzekvens fejlesztési politikát. 

Szászfalvi László (KDNP), a térség országgyűlési képviselője arról szólt, hogy munkájában mindig az összefogásra és az együttműködésre helyezte a hangsúlyt, mert ahol van összefogás, van együtt gondolkodás együtt cselekvés, ott mindig minden célt meg tudnak valósítani. Koós Csaba (Fidesz-KDNP), Barcs választásokon újrainduló polgármestere azt közölte, a város 6,2 milliárd forint fejlesztési támogatást nyert el az elmúlt öt évben. Ahhoz, hogy a fejlesztések ütemét tartani tudják Barcson, békére van szükség, amit csak a Fidesz tud garantálni - közölte.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről