Dömötör Csaba: Minden egyes eurót, amelyet a háborúra fordítanak, más területtől kell elvonni

Vágólapra másolva!
A háború a gazdaságból is kivonja az oxigént - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nyírkátán.
Vágólapra másolva!

Dömötör Csaba, a fóruma előtti sajtótájékoztatón hozzátette, minden egyes eurót, amelyet a háborúra fordítanak, más területtől kell elvonni. Úgy fogalmazott, minden egyes újabb háborús támogatási csomag kitolja azt az időpontot, amikor az európai gazdaság újra erőre kaphat. A parlamenti államtitkár kiemelte, az európai gazdaság 0 és 1 százalék közötti növekedésre számíthat, aminél jóval nagyobb az emelkedés Oroszországban, az Egyesült Államokban és Kínában is.

Dömötör Csaba

Gazdasági értelemben Európa húzta a legrövidebbet az elmúlt időszakban

 - mondta Dömötör Csaba. Amikor a béke mellett állunk ki június 9-én a fizikai biztonságunk mellett a megélhetésünket is védjük - közölte. Schaller-Baross Ernő, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője közölte: a magyar emberek érdekeit kell képviselni Brüsszelben. Hozzátette: a magyar ellenzéki képviselők a hazájuk helyett a "megrendelőik" érdekeit képviselik. Számít, hogy hány "hazaszerető magyar ember ül a európai parlamentben" - mondta. Simon Miklós, a térség fideszes országgyűlési képviselője közölte: a gazdálkodókra erősen hatott az ukrán gabona behozatalának európai engedélyezése, és 

ha a kormány nem lépett volna időben a tilalommal, akkor a gazdálkodók 80-90 százaléka veszítette volna el megélhetését. 

Cselenyák Dóra, Nyírkáta Fidesz-KDNP által támogatott polgármesterjelöltje azt mondta: bíznak abban, hogy a fejlődés lehetőségét nem egy háború fogja elvenni a várostól.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!