Össze akarták verni Macron elnököt a dühös francia gazdák, a rohamrendőrök verték szét a tüntetést - videó

Emmanuel Macron Inaugurates The International Agriculture Fair
emmanuel macron
Fotó: NurPhoto via AFP
Vágólapra másolva!
Négy és fél óra késéssel nyílt meg Párizsban szombat délután az országos mezőgazdasági kiállítás és vásár, miután Emmanuel Macron francia elnök látogatása előtt tüntető gazdák egy csoportja szállta meg a rendezvénynek otthont adó párizsi kiállítási központot
Vágólapra másolva!

A Macron elnök lemondását követelő több száz tüntetőt több tucatnyi rendőr próbálta megfékezni. A Reuters hírügynökség helyszínen tartózkodó tudósítója összecsapásokról számolt be, és megfigyelése szerint legalább egy őrizetbe vétel is történt.   Macron bírálta a gazdák akcióját. 

Farmers Protest Against Emmanuel Macron's Visit During 60th International Agriculture Fair
A gazdák tiltakoznak Emmanuel Macron látogatása ellen a 60. Nemzetközi Mezőgazdasági Vásáron
Fotó:  NurPhoto via AFP/Adnan Farzat/

Nem segítetek egyetlen kollégátoknak sem azzal, hogy szétveritek a bódékat. Nem segítetek egyetlen kollégátoknak sem azzal, hogy ellehetetlenítitek a vásárt, és bizonyos értelemben félelmet keltetek a családokban"

 – nyilatkozta.

A hivatalos megnyitóra csak azután került sor, hogy az elnök egy különteremben hosszasan tárgyalt a gazdákat képviselő három legfontosabb szakszervezet vezetőivel; majd az ünnepélyesre tervezett megnyitó pillanatában "Macron, mondj le!", "Macron takarodj", illetve trágár bekiabálásokkal próbálták őt megzavarni a tüntetők.  

A megnyitó után az elnök a vásárt bejárva további beszélgetéseket folytatott a kiállítókkal, majd egy 45 perces nyilvános, rögtönzött fórum végén azt mondta, "a veszekedés helyett párbeszédet kell folytatni, a francia vidék pedig erős marad, és nem igaz, hogy a csőd felé tartana".

    A szakszervezetekkel folytatott tárgyalásokról kiszivárgó hírek szerint Macron ígéretet tett arra, hogy árszabályozással csökkentenék a gazdák anyagi terheit; nyilvántartás készülne a sürgős anyagi segítségre szoruló gazdaságokról, valamint törvénybe foglalnák, hogy a mezőgazdaság és a hazai élelmezés fenntartása elsődleges nemzeti érdek.

 A további részletes kifejtést igénylő ígéretek árszabályozásra vonatkozó részét "első hallásra forradalminak tűnő előrelépésként" értékelte a francia gazdaszövetség szóvivője, Laurence Marandola.

    Számos más európai országhoz, köztük Németországhoz hasonlóan Franciaországban is hetek óta tiltakoznak a gazdák a magas költségek, a bürokrácia, a környezetvédelmi előírások és az olcsó import ellen; a francia autópályákat a gazdák blokádját követően február elsején nyitották meg újra.

A legnagyobb francia agrárrendezvényként számon tartott, kilenc napig tartó párizsi mezőgazdasági vásáron mintegy hatszázezer látogatóra számítanak a rendezők.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!