Szokatlan özönvíz: már 18 halálos áldozata van a heves esőzéseknek Ománban - videó

Vágólapra másolva!
Heves esőzések és hirtelen áradások söpörték le az Öböl-térség egyes részeit, legalább 18 ember halálát okozva Ománban és közlekedési fennakadásokat okozva az Egyesült Arab Emírségekben.
Vágólapra másolva!

A heves esőzések miatt a kormány szabadnapot rendelt el a köz- és a magánszektorban dolgozó adminisztratív dolgozók számára több tartományban, míg az ország más részein távmunkát javasoltak. Arra is felszólították a lakosságot, hogy vonuljanak óvóhelyre, ha úgy érzik, veszélyben vannak, vagy a hatóságok erre kérik őket.

Ománban a kedden bejelentett 

18 halott közül legalább tíz iskolás gyerek volt, 

akiknek járművét vasárnap elmosta az árvíz Samad A'Shanban. 

Négy gyereket és a busz sofőrjét a polgári védelem munkatársainak sikerült kimenteni - írja a The New Arab. Az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság tájékoztatása szerint a mentőcsapatok továbbra is 

két eltűnt személy után kutatnak. 

Az állami média szerint rendőröket és katonákat vezényeltek be a legsúlyosabban érintett Ash Sharqiyah North tartományba, hogy kimenekítsék az állampolgárokat az elárasztott területekről.

Áradás az Egyesült Arab Emírségekben

Eközben heves esőzések sújtották kedden a szomszédos Egyesült Arab Emírségeket is, elöntve a főbb autópályák egyes részeit. 

Elhagyatott járművek sokasága van az utakon Dubajban.

A heves szél megzavarta a dubaji légiközlekedést is.

Az iskolák nagyrészét országszerte bezárták. A hatóságok tartálykocsikat küldtek az utcákra és az autópályákra, hogy elszívják a vizet.

Az Aljazeera hírportál közlése szerint több mint 30 milliméter csapadék hullott délelőtt Dubaiban, és akár 128 milliméter eső várható egész nap.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!