Belgium
ÉLŐ
Szlovákia

Megszületett az első ítélet a Fico-merénylettel kapcsolatban

Kórházba szállítják Robert Fico szlovák miniszterelnököt a merénylet után.
Vágólapra másolva!
Letöltendő szabadságvesztésre ítéltek egy férfit, aki egyetértését fejezte ki a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylettel. Egy másik férfit a politikusok elleni fenyegetések miatt vettek őrizetbe - írta meg a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A Magyar Nemzet összefoglalója szerint gyorsított eljárásban három hónapos letöltendő szabadságvesztésre ítélt egy férfit, Ivan C.-t a besztercebányai járásbíróság. A férfi május 16-án, a merénylet utáni napon, a meglőtt miniszterelnököt kezelő besztercebányai Roosevelt kórház előtt olyan dolgokat kiabált, amivel egyetértését fejezte ki a merénylettel, például „dögöljön meg”, „fejbe kellett volna lőni”.

Őrizetbe vettek egy másik férfit is, mert megfenyegette a belügyminisztert és két parlamenti képviselőt – számolt be róla a Ma7 szlovákiai magyar nyelvű hírportál.

Újabb döntések várhatóak

A portál szerint szerdán, a kormányülés előtt ül össze Szlovákia biztonsági tanácsa, hogy megvitassa a miniszterelnök elleni merényletet és annak következményeit. Felmerült annak lehetősége, hogy a merénylő az első hírekkel ellentétben mégsem magányos farkas lehetett.

Robert Kalinák védelmi miniszter és miniszterelnök-helyettes szerint az információk összegzése után a biztonsági tanács intézkedéseket készít elő a stratégiai jelentőségű intézmények védelmére.

A hét folyamán összehívják a parlament védelmi bizottságát is, hogy a képviselők részletesebb információkkal lássák el a képviselőket – írja a portál Tibor Gasparra, a bizottság elnökére hivatkozva.

A 71 éves lévai Juraj Cintula volt az, aki fegyvert ragadott és lelőtte Ficót. Vallomásában elismerte tettét, a szlovák író azzal indokolta a támadást, hogy nem értett egyet a kormány politikájával. A háborúpárti férfiról az is kiderült, hogy korábban Ukrajna-párti tüntetéseken vett részt azokon a helyszíneken, ahol a kormány kihelyezett üléseket tartott.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEINK

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről