Váratlan bejelentést tett tavaly ősszel az iPhone 15 mobilok és a legújabb Watch okosórák bemutatásakor az Apple, környezetvédelemre és fenntarthatóságra hivatkozva nem készít többé bőr tokokat és szíjakat az újonnan piacra dobott termékeihez. Helyettük lett más, a részben újrahasznosított anyagokból készült FineWoven szövettel borított kiegészítőket vezette be.
A FineWoven termékek első pillantásra divatosnak tűnnek, de ugyanannyiba kerülnek, mint a korábbi bőr kiegészítők, amit sok vevő elégedetlenkedve szóvá is tett. Ennek ellenére a legnagyobb gond velük, hogy elképesztően könnyen összekaristolódik a szövetük, hétköznapi használat során akár napok alatt borzasztóan csúnyává válhatnak.
A helyzet olyan súlyos, hogy az Apple Store márkakereskedések dolgozóinak napirendjén külön tétellé vált a kiállított darabok rendszeres cseréje, a boltokba betért egyes vevők azzal szórakoztak, hogy egy elegáns körömvégighúzással azonnal leamortizálták a FineWoven kiegészítőket, ez látható a 9to5Mac szerzője által készített fenti képen.
Most egy szivárogtató szerint vége a dalnak, a rossz ellenállóképesség miatt az Apple teljesen leállította a FineWoven kiegészítők gyártását.
Tudomása szerint egy másik szövet használatára fog átállni a vállalat.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!