Durva sérülése miatt került kórházba Kárpáti Rebeka - fotók

Kárpáti Rebeka
Vágólapra másolva!
Hamarosan a TV2 nagy sikerű vetélkedőjében, a Zsákbamacskában tűnik fel újra a tévében Kárpáti Rebeka, akit jelenleg a Játékszínben láthatnak a nézők színésznőként. Emellett saját vállalkozásával és modellkedéssel is foglalkozik, így nem meglepő, ha folyamatosan úton van. Most is valószínűleg sietség közben történt a baleset, amiről sokkoló fotókat is mutatott.
Vágólapra másolva!

Kárpáti Rebeka tavaly árulta el, hogy ismét szerelmes, párja pedig nem más, mint Lénárd András erdélyi milliárdos, aki már el is jegyezte a modellt. A pár gyakran tartózkodik Erdélyben a férfi munkája miatt, de a modell a saját karrierjét sem adja fel, ami Magyarországhoz köti, sőt. Kárpátinak rengeteg feladata van, hiszen színészkedik, a TV2-n hamarosan induló Zsákbamacska egyik háziasszonya lesz, valamint saját vállalkozását is építi.

Az egykori szépségkirálynő most azonban meglepte a követőit, ugyanis a sürgősségiről jelentkezett, a kép alapján a lába sérülhetett meg.

Kibicsaklott a lábam véletlenül, most megröntgenezték, és várom, hogy megtudjam, mi a helyzet.

Szerencsére nem a színházban történt, egyszerűen csak melléléptem. Szerintem csak meghúzódott, de még nem tudok semmit. Egyelőre nem tudok ráállni, de remélem tényleg csak egy kis húzódás, és minél hamarabb elmúlik" - mondta a Bors érdeklődésére Kárpáti Rebeka, aki megdöbbentő képet mutatott a hatalmasra dagadt bokájáról, de azóta megtudta, hogy valóban csak meghúzódott, és hamarosan rendbe fog jönni.

kárpáti rebeka
Sürgősségire vitték Kárpáti Rebekát, nem tud lábra állni
Fotó: Kárpáti Rebeka Instagram
Kárpáti
Hatalmasra dagadt a modell bokája, de kiderült, hogy nincs nagy baj
Fotó: Kárpáti Rebeka Instagram

Az eredeti bejegyzés a linkre kattintva tekinthető meg.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!