Végleg összeveszett az Omega két zenésze

Molnár György Elefánt, Omega
Molnár György Elefánt
Fotó: TV2
Vágólapra másolva!
Az Omega gitárosa, Molnár György Elefánt ismét elítélően nyilatkozott korábbi zenésztársáról, Debreczeni Ferenc Cikiről.
Vágólapra másolva!

Úgy tűnik, végleg összeveszett az Omega két zenésze, Molnár György Elefánt és Debreczeni Ferenc Ciki: előbbi szerint Kóbor János és Benkő László forognak a sírjukban amiatt, amit Ciki az Omega örökségével művel.

Degradálja az Omegának a múltját! Erről nagyon sok rajongótól kaptam visszajelzést"

– mondta Molnár György Elefánt az Omega Testamentumról, Ciki zenei projektjéről.

"Több tíz éven keresztül fogtam a kezét, most már nem megy. Az első problémám az volt, hogy két évvel ezelőtt feküdtem a kórházban, és egy hatórás műtétet hajtottak rajtam végre. Ezalatt Debreczeni meg zenekart szervezett a hátam mögött. Annak idején, amikor ő megpróbált zenekarvezetősdizni, akkor Benkő Laci csak annyit mondott neki, és most finoman fogalmazok, hogy »ülj le a fenekedre, és dobolj«" – magyarázta a Tények Pluszban. A teljes beszélgetést itt tudja megnézni:

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!