A TV2 sztárja áttetsző felsőben mutogatta hatalmas melleit - kép

Boda Gyöngyi, Házasság első látásra
Vágólapra másolva!
A TV2 sztárja rendszerint oszt meg magáról merész, szexi képeket a közösségi oldalán.
Vágólapra másolva!

Boda Gyöngyi a TV2 sikerműsorából, a Házasság első látásra realityben volt látható. Azért jelentkezett a műsorba, hogy végre megtalálja az igazit, így találkozott későbbi férjével, Csabával. A kísérlet után is együtt maradtak, azonban nemrég jelentették be, hogy szakítottak. 

A fiatal lány egyébként szempilla stylistként dolgozik. Elég sok csalódás érte eddig, sőt többször volt már házas, azonban a történtek miatt nehezen bízik meg a férfiakban.

Az Instagram-oldalán gyakran oszt meg merész, szexi fotókat, és mutogatja tökéletes alakját, hiszen rendszeresen jár a konditerembe. Nemrég egy igen merész szettben ment ki az utcára, ugyanis egy terepmintás felsőt vett fel, ami igencsak áttetsző volt, így a fekete melltartóját és a melleit is látni lehetett.

Boda Gyöngyi, Házasság első látásra
Fotó: Boda Gyöngyi / Instagram

Miért vált el Csabitól?

Gyöngyi és Csaba egy évig kitartottak egymás mellett, de több ok volt, amiért nem tudták együtt folytatni. A népszerű műsorban a szereplőknek vakházasság, nászút és többhetes együttélés után kellett dönteniük arról, hogy folytatják-e a párjukkal – akit eredetileg pszichológus szakértők választottak ki melléjük. A hat párból három a szakítás mellett döntött, kettő pedig úgy határozott, hogy a házasságuknak véget vetnek, de továbbra is egy pár maradnak. Így Gyöngyi és Csabi voltak az egyetlenek, akik a házasságot is folytatni akarták, bennük volt a legkevesebb kétely.

"Az az igazság, hogy minden nagyon gyorsan történt. 

Nem volt időnk megismerni egymást, hanem egyből bedobtak minket a mély vízbe.

 Ez nyilván nagyon szokatlan volt, hisz a való életben egyébként sokkal lassabb tempót diktálok. Talán pont ez okozta a házasságunk vesztét.

Az, hogy nem tudtunk elég közel kerülni egymáshoz, a műsor után mindketten visszacsöppentünk a saját kis életünkbe, és nem szenteltünk elég figyelmet a másikra, és ahogy telt az idő, egyre inkább bebizonyosodott, jobb, ha elengedjük egymást 

- mondta a Story magazinnak Gyöngyi, hangsúlyozva: mindettől függetlenül a kísérlet minden pillanatát élvezte.

Saját bevallása szerint Csabi is hatalmas személyiségfejlődésen ment át az elmúlt egy évben:

"A műsor előtt darabokban volt a szívem, de mára szerencsére begyógyult. Büszke vagyok arra, hogy sikerült talpra állnom, újból felépítenem magam. Kinyílt a világ előttem! Sok új barátom lett, akikkel programozunk, nyaralni megyünk, és bepótolom mindazt, amit korábban nem tehettem meg: élek!" - mesélte.

Ami a jövőt illeti, mindketten nyitottak az ismerkedésre. Gyöngyi elárulta, hogy nála már lennének is jelentkezők, egyelőre viszont még nem randizott senkivel.

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!