Utcák, házak, járókelők (IV.)

 

Magyar Nemzet:

Útijegyzetek a Szovjetunióból - 4. rész

Színházaik többnyire zsúfoltak. Az előadások szünetében a közönség egy része az asztalokkal felszerelt büfében tartózkodik, többsége gyümölcslét szürcsölve vagy sört iszogatva. Legtöbben a színház halljában tartózkodnak, ahol nincs tumultus, nincs tülekedés, nincs bokatiprás, nincs cigarettával ruhakiégetés, mint Tukutakitóniában (mesebeli ország), hanem - saját szememmel láttam - a népek kettesével-hármasával járnak körbe a nagy termekben, s ami az én számomra különösen meglepő volt: egy irányba köröznek a hallban, nem úgy, mint Tukutakitóniában, ahol az emberek minden lehető irányban köröznek, csak éppen egyazon irányba nem.

Ennek a körbejárásnak Moszkvában oly erős az íratlan rendje, hogy amikor a Nagy Színházban tartózkodó egyik tukutakitóniai halandó - hazai szokás szerint - átlós irányban akarta átszelni a hatalmas csarnokot, a sétálók köréhez érve egyszerre megmerevedett, láthatatlan erők hatására maga is beállta a sorba, s csak a következő félkör megtétele után távozott a túloldali kijáraton.

Az előadás után tovább emelkedik a meglepetések száma. Tukutakitóniában ilyenkor egymást tiporva, lökve, előzve, taposva rohannak az emberek a ruhatár felé, ahol újabb harc kezdődik a pult melletti helyekért. Moszkvában és Leningrádban a közönség egy része - ha jó darabot látott - fél vagy háromnegyed óra hosszat is tapsol színészeinek, s csak azután távozik az előcsarnokba, ahol is beáll a ruhatár előtti kígyózó sorba. Ez a sor - éppen úgy, mint a trolibuszállomásokon vagy kereskedések előtt - fegyelmezett, nyugodt, zajtalan. S több színházi est tapasztalatai mondatják velem, hogy a közönség nem lassabban, hanem gyorsabban jut kabátjához, mint nálunk. Pedig itt gyakran még cipőt is vált a színházlátogató hölgyközönség előadás előtt és előadás után.

A színpadon már tanultunk egy s mást a szovjet színházaktól. De abból, ami a szovjet színházak előcsarnokaiban zajlik, még édes-keveset.

Pándi Pál

1. rész
2. rész
3. rész