Kutya vagy gyerek?

Young happy family and their dg relaxing by the window at home and looking through it.

„Van elég ember a világon és minél több van, annál gyengébb a minőségük”, „Nem tudnám vállalni a gyerekneveléssel együtt járó érzelmi felelősséget.”, „Gyereket soha nem akartam, de a kutyámért a végletekig hajlandó vagyok elmenni” – Csak pár idézett érv abból a cikkből, ami a Qubit-en jelent meg egy, a „Nők gyermek nélkül” zárt Facebook-csoport tagjai, valamint családszociológiával, kutyákkal foglalkozó szakemberek segítségével végzett felmérésük után.

A provokáción túl biztos van még valamilyen társadalmi jelentőséggel bíró értelme a Qubit felmérésének és a belőle készült cikknek, ez most innen nézve annyira azért nem látszik, a provokáció hatása azonban annál inkább. Eddig is elég mély szakadék húzódott a gyerekesek és nem gyerekesek között, a kutyatartás a két csoport esetében pedig egy olyan trigger, aminek nyomogatásával kiszámítható reakciókat lehet elérni, na meg persze jelentős kattintásszámot. Az, hogy valaki vállal gyereket, nem vállal, nem tud vállalni, kutyát tart a gyerek mellett vagy esetleg helyette – ez mind életmódbeli kérdés és mint ilyen, senkinek semmi köze hozzá.

Itt véget is érhetne az egész történet, de ha pontot tennénk a végére, hogyan lenne belőle jó kis, maximum egy hét erejéig tematizáló, indulatokat kiváltó szoftpolitikai tartalom? Úgyhogy töröljük is a pontot, ugorjunk inkább egy fejest az önérzetes identitástengerbe.

Ezer oka lehet annak, hogy valaki miért nem vállal gyereket, ezek közül több is szerepel a cikkben, a nagy részük legitim, a gyereket vállalókban is megfogalmazódó aggályok. Olvasva őket egyébként egészen jó érzést kelt, hogy milyen sokan rendelkeznek például azzal az önismerettel, ami ahhoz szükséges, hogy beláthassák, mekkora felelősséggel is jár a gyerekvállalás és bizony, nem mindenki alkalmas ennek vállalására. A cikkben olyan nők véleményei, meglátásai olvashatók erről a témáról, akik szerencsére még az előtt jutottak el ehhez a következtetéshez, hogy hoztak volna egy olyan döntést, ami már visszafordíthatatlan.

Nincs semmi baj azzal, ha valaki úgy érez a gyerekekkel kapcsolatban, hogy:

Nem érzek empátiát irántuk és nem okoz örömet a gyerekek látványa.

Könnyen lehet, hogy akinek van gyereke, az ugyanúgy érez más, idegenek gyerekével kapcsolatban, bőven elég, ha a sajátja iránt nem ezt érzi. De még azzal sincs gond, ha valaki úgy gondolja, hogy „a feltétel nélküli szeretetet, elfogadást meg lehet kapni egy kutyától is", éppúgy, mint egy gyerektől.

Akinek van gyereke – és esetleg kutyája is mellette – az ezen a megállapításon jó esetben csak röhög egyet. A gond ott kezdődik, amikor ezek a gondolatok, hozzáállások elkezdenek manifesztálódni bizonyos cselekedetekben, esetleg cselekedetek hiányában: Amikor „csakazértsem" engedik előre a hisztiző gyerekkel fagyipult előtt sorban álló szülőt, amikor a szatyrokkal, babakocsival, kismotorral, még egy gyerekkel megpakolt anyuka előtt gyorsítanak a zebrán, amikor a repülőn a felszállás alatt egy percig síró baba hangját követi a fél órán át tartó passzívagresszív okoskodás a gyerekmentes járatok indításáról, amikor a „póráz nélkül sétáltatom a kutyámat az erdőben, mert a Normafán is így szoktam" társaság a szülőre néz rossz szemmel, mert a gyerek átment a kismotorral a kutya lábán vagy, amikor online lincselnek meg egy kisiskolás gyereket, mert az földhöz vágta a szurikátát, ami megharapta és persze még sorolhatnánk azokat a végtelenül agresszív, sokszor már erőszakos kirohanásokat, inzultusokat, „Minek szültél, ha nem tudod kezelni” színtű aranyköpéseket vagy visszataszító passzívagressziót, ami a gyerekeseket éri akár napi szinten, pusztán amiatt a tény miatt, mert van gyerekük.

A Qubit cikke nyilván tele van felháborító, jóérzést sértő, éretlen, nagy valószínűséggel trauma hátterű és teljesen ellentmondásos idézettel, érveléssel,

mint például, amikor az egyik megkérdezett határozottan tagadja, hogy a kutyája gyerekpótlék lenne, de közben azt nyilatkozza, hogy részben azért dolgozik otthonról, hogy egész nap a kutyájával lehessen és a párjával anyunak és apunak is szólítják egymást.

Az emberek sokfélék és sokféleképpen élnek, ennek a megmutatása pedig, még egy „tudományos" cikk erejéig sem feltétlenül visz előre. A hasonlóan gondolkodók könnyen megtalálják egymást ezért is tudta a Qubit egy Facebook csoporton belül elérni az érintetteket, a máshogyan gondolkodók és élők pedig éppúgy nem kíváncsiak erre, mint a most éppen ebben a cikkben szerepeltetettek a többiekre.

A Qubit cikke egy újabb kísérlet arra, hogy életmódvitával egymásnak ugrassza a tartalomfogyasztókat, erre pedig hatásos módszere van:

társadalmi kérdésnek, ügynek, előremutató vitának álcázza a provokációt, ami betalál, mert nagy csoportokat érint, ez esetben kutyásokat, gyerekeseket, gyerek nélkülieket és kutyás-gyerekes családokat egyaránt.

A kutya-gyerek-család tengelyre viszont behelyettesíthetőek a szivárványcsalád, örökbefogadás, hagyományos család változók is, vagy éppen az, aminek van egy kis aktualitása.

Még a cikk is kiemeli, hogy a kutya azért van előnyösebb pozícióban sokaknál, mint a gyerek, mert kevesebb érzelmi és anyagi befektetést igényel – erre az eredményre pedig ráerősítenek az érintett megszólalók, akik maguk hangoztatják azt a differenciát, ami a felelősséget illeti a gyereknevelés és kutyatartás kontextusában. Persze teljesen felesleges akár ezeket az eredményeket kiemelni, akár felvetni más, a felmérésben nem vizsgált és a cikkben nem említett szempontot, amikor az ilyen tartalmak világos célja az említett szakadék további mélyítése, életmódviták generálása, a családtámogatási rendszer nyílt vagy bújtatott támadása és ezzel együtt az amúgy is pattanásig feszülő közhangulat hergelése.

Azt pedig bármennyire is fájó hallani és bármennyire is teszem ki magam a megállapításommal önként a kutyások és gyerekmentesek gyűlöletének, mégis ki kell mondani:

a kutya CSAK egy állat, igen, így, nagy betűkkel, mert amikor a gyerekvállalás kontextusában beszélünk a kutyatartásról, akkor azt csak, bocsánat, CSAK így lehet megtenni.

Kutya vagy gyerek?

Ezt a kérdést feltenni abszurd és csak az teszi fel, aki már a kutyát választotta és nem akar gyereket. A Qubit cikke pedig az egész kérdést, az önfelmentés és önigazolás céljával, tudománynak álcázva, a már kutyát választottak oldaláról mutatja be. Persze mindent lehet, de innen nézve azért mindenki tudja, hogy a gyerek „nem kutya”.

A kutya meg nem gyerek.