Közel húszezer állás szűnik meg az államigazgatásban

Vágólapra másolva!
A Miniszterelnöki Hivatalnak még nincsenek pontos adatai a közszférából tavaly év végéig elbocsátottak számáról. Idén év végéig 17500 állás szűnik meg az államigazgatásban - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

A kormány júniusi döntésétől tavaly év végéig mintegy 5800 álláshelyet szüntettek meg az igazgatási szervek. Az érintett intézmények így megközelítőleg már végrehatották a tervek szerinti elbocsátásokat.
Az idei elbocsátásokról szóló adatok egyelőre nem állnak rendelkezésre, ezek összegzése még tart.
2007 végéig összesen közel 17 500 embert küldenek el a magyar államigazgatásból - mindemellett 20 százalékkal csökken háromszáz, az államhoz kapcsolódó alapítvány, közalapítvány, gazdasági és közhasznú társaság száma.