Éhbérért dolgozik sok külföldi Angliában

Vágólapra másolva!
Becslések szerint meghaladja a kétmilliót Nagy-Britanniában a külföldről érkezett munkavállalók száma. 2001 óta csaknem 700 ezerrel lettek többen. Egyre többen elégedetlenek a helyzetükkel, sokan a minimálbérnél is kevesebbet kapnak kézhez - adja hírül az InfoRadio.
Vágólapra másolva!

A külföldről érkezett munkavállalók tényleges száma ennél magasabb is lehet, mivel a hotelekben, szállásokon és kempingekben tartózkodó külföldieket nem foglalja magába. A briteknél a kormányzó Munkáspárt 1997-es választási programjában új munkahelyeket ígért. Ebből az elmúlt években 1 millió 700 ezer valósult meg - ötből négyet azonban külföldi munkavállalókkal töltenek be. Ezt kifogásolta az ellenzéki Konzervatív Párt belügyi szóvivője, David Davis, rámutatva, hogy a brit születésű alkalmazottak száma hat év alatt félmillióval csökkent. A brit Munkaügyi Minisztérium szerint a statisztika adatai demográfiai jelenségekkel magyarázhatók. Az országnak szakmunkásokra van szüksége, így annak érdekében, hogy több brit születésű munkakereső jusson álláshoz, a szakmunkásképzést erősítenék.

Kizsákmányolásával vádolják a műsorvezetőt

Eközben tovább borzolja a kedélyeket, hogy kizsákmányolással vádolja Jeremy Paxman közismert televíziós műsorvezetőt két romániai alkalmazottja. A hatalmas fizetéséből milliomossá vált Paxman a vidéki udvarházában szakácsnőt, házvezetőnőt, takarítónőt és kertészt tart. Alkalmazottai panaszolják, hogy a műsorvezető. negyven órás heti munkájukért a minimálbérnél valamivel kevesebbet, óránként öt fontot fizet nekik Ez körülbelül 1.800 forintos órabérnek felel meg. A történet vélhetően nem egyedi munkaadói magatartásról árulkodik.