Több százan eltűntek az indonéziai földcsuszamlás után

Vágólapra másolva!
Közel 1 000 embert keresnek Indonéziában, a keddi földcsuszamlás és áradás után. A Nias szigetet több napig tartó esőzések után három földrengés is sújtotta.
Vágólapra másolva!

Közel 1 000 embert keresnek az indonéziai Nias szigetén történt földcsuszamlás és áradás után. A sziget mintegy 100 kilométerre északnyugatra van Sumatrától. Azt még nem tudni, hogy hányan haltak meg, az áldozatok számát 20 és 60 közöttire becsülik.

A mentési munkákat végzők a természeti csapások által leginkább sújtott falvakhoz igyekeztek. Hét falu érintett a leginkább a középső és a délebben fekvő régiókban. A kettős csapás kedden hajnal előtt érte a falut, amikor a legtöbb lakó még aludt - írja a BBC. Legalább 103 házat rombolt le a földcsuszamlás, ami a két napig tartó folyamatos esőzéseket követte. Az esőzések következtében több falu is víz alá került.

Az eső mellett földmozgások is nehezítették a helyzetet. Nias sziget közelében szintén kedden három földrengést is tapasztaltak, melyek erőssége 5,3 körül volt. Ezek szintén fontos szerepet játszottak a földcsuszamlások kialakulásában.

Az érintett településekre folyamatosan érkezik a segítség, élelmiszert és gyógyszereket szállítanak a térségbe. Rendőrök és katonai csapatok százai segítik a mentési munkálatokat. Bár az érintett részekre nagyon nehéz eljutni, mert az utak szörnyen rossz állapotban vannak, és a falvak messze esnek a nagyobb városoktól. A BBC tudósítója arról számolt be, hogy a fő útvonalakat megszakadtak, és az energiaellátás is megszűnt.

Ajánlat:

Indonézia térképe

Tudnivalók Indonéziáról