Vágólapra másolva!
Paksy Tímea három számban indult és három aranyérmet nyert a Brazíliában rendezett ifi kajak-kenu világbajnokságon. Az ifjú kajakos hölgy két első helyet párban, egyet pedig egyéni versenyzőként szerzett, méghozzá úgy, hogy esélyt sem adott versenytársainak: magabiztosan, két másodperces előnnyel nyerte a világbajnoki futamot.

"Ez százszázalékos teljesítmény, ennél többet még elvárni sem lehet" - mondja az ifjú kajakos edzője, Simon Miklós. A tréner szerint a győzelmek elsősorban természetesen Tímeának köszönhetőek, de a szakmai munkán kívül sokat jelentett egy hajóépítő csapat segítsége, amely ingyen biztosította a legkorszerűbb hajókat, valamint a válogatott pszichológusának, Vura Mártának a tanácsai is. Tímea ugyanis korábban csapathajókban aratta sikereit, és csak a tavalyi Eb-n indult el egyéni számban. Simon Miklós szerint az akkori hetedik helyezés nagyrészt a KSI ifjú kajakosának bizonytalanságával volt magyarázható. "Idén azonban, hála a pszichológus munkájának, egy teljesen magabiztos versenyzővel kezdhettem meg a világbajnokságra való felkészülést, aki már alig várta, hogy rajthoz állhasson a brazíliai futamokon" - mondja az edző.

Hogy mi lesz a tizennyolc esztendős Tímea jövője, még nehéz lenne megmondani. Többszörös világ- és Európa-bajnok sportolóról van szó, hazánkban azonban nagyon erős a női kajakozók mezőnye, ezért edzője legfeljebb csak találgatásokba bocsátkozik: Tímea nagyszerű vezérevezős, aki leginkább csapathajóban tudja hozni a formáját, viszont kérdés, hogy idővel befér-e majd a jelenleg legsikeresebb, Fábiánné Rozsnyói Katalin irányította csapatba, ahol szintén kiváló versenyzők dolgoznak. "A másik lehetőség az lenne, ha találnánk mellé egy hasonló kvalitású, ugyanakkor tapasztaltabb kajakost, akivel sikereket érhetne el a felnőttek között is. Eddig csak feltételes módban beszéltünk Tímeával ezekről a lehetőségekről, egy azonban biztos, én minden erőmmel azon leszek, hogy a felnőtt mezőnyben is továbbfejlődjön" - teszi hozzá Simon Miklós.

Korábban:

Keresztrejtvény kajakos módra

[origo]