Maurer Dóra és Gáyor Tibor kiállítása Győrött

Vágólapra másolva!
Maurer Dóra és Gáyor Tibor művészházaspár kiállítása szombaton nyílt meg Győrött, a városi képtárban.
Vágólapra másolva!

A tárlattal egy kiállítás-sorozatot indít útjára a győri Városi Múzeum. N. Mészáros Júlia múzeumigazgató, az ötlet gazdája elmondta: a művész párok életművét bemutató tárlatok alkalmat kínálnak annak elemzésére, hogy az együtt élő alkotók miként hatnak egymásra, miközben mindketten megőrzik autonómiájukat, önálló művész egyéniségüket.

A győri szakember elgondolásához nyolc közép-európai ország társintézményeit nyerte meg. Többek között a pozsonyi, a ljubljanai, a zágrábi közgyűjtemények kapcsolódtak be a vállalkozásba. Az együttműködés értelmében jövőre valamennyi partnerintézmény a Győrött most megnyílt kiállításhoz hasonló tárlatot rendez saját nemzete reprezentáns művészpárosának munkáiból.

A sorozat nyitányaként Maurer Dóra és Gáyor Tibor művész pár mintegy 200 alkotást tár az érdeklődők elé Győrött. A geometrikus formavilágot teremtő festmények, grafikák, rézkarcok december 9-ig tekinthetők meg.