Lemondott miniszteri posztjáról Torgyán József

Vágólapra másolva!
Lemondott miniszteri posztjáról Torgyán József. Vele együtt elhagyta a tárcát Szabadi Béla politikai államtitkár is. Torgyán Gyimóthy Gézát, a parlament alelnökét jelölte utódjául. Torgyán azzal indokolta lemondását, hogy az állandó támadások között nem tudta végezni munkáját. Orbán február 15-i hatállyal fogadta el a miniszter lemondását. Torgyán József közölte: mindenképp marad a párt élén, és szeretne legalább egy frakcióvezető-helyettesi helyet megkapni.
Vágólapra másolva!

Torgyán József és Szabadi Béla államtitkár távozása már napokkal ezelőtt egyértelmű volt, igazából csak az volt a kérdés, hogy mikor következik ez be. A Fidesz vezetői többször közölték: Torgyánnak menesztenie kell államtitkárát, ám az FKGP elnöke mindig kiállt Szabadi mellett.
"Kívánatosnak tartottam már ezt a lépést, de Torgyán József megelőzött" - mondta Orbán rendkívüli sajtótájékoztatóján. Orbán már korábban is utalt arra, hogy Torgyán Józsefnek le kellene mondania posztjáról. Legutóbb szerda reggeli interjújában közölte: nem szükségszerű, hogy egy pártelnök miniszter is legyen.

Orbán kijelentette: továbbra is koalíciós társnak tekinti az FKGP-t. Ezzel egyetért Torgyán József és Bánk Attila frakcióvezető is. Torgyán szerint ezzel a lépésével csak erősödni fog a koalíció. Torgyán szerint a gyermeke és az ő ellene irányuló állandó támadások gyengítették a koalíciót (Torgyán József fia Torgyán Attila, aki a Népszavában megszólaló vállalkozó szerint kenőpénzt fogadott el). Orbán közölte: Torgyán biztosította arról, hogy továbbra is támogatja a koalíciót.

Orbán Viktor határozottan tagadta, hogy Torgyán távozása összefüggne a kazetta-üggyel. Orbán szerint nem várható el egy embertől, hogy meg tudja oldani az FVM előtt álló komoly feladatokat, miközben a pártjában súlyos konfliktusok vannak, a családját pedig kínos támadások érik.

"Ez (Torgyán távozása - a szerk.) érlelődött. Nyilvánvaló, hogy a körülmények rabul ejtették a miniszter urat. Lehetetlen volt számára eredményes miniszterként dolgozni" - nyilatkozat Orbán Viktor az m1 Aktuális című műsorában.

Torgyán hasonlóképpen indokolta távozását. Kijelentette: az állandó támadások között nem tudott már dolgozni miniszterként. A tv2-nek adott interjújában azt mondta: a koalíció féltése miatt hagyja el az FVM-t. Közölte: már eddig is sok áldozatot hozott a koalícióért, az 1998-as választások második fordulója előtt 82 képviselő lépett vissza a Fidesz javára, ő pedig önként lemondott az államfőségről.

"Végre megvalósul szívem vágya. Meg tudok szólalni a parlamentben" - mondta Torgyán.

Torgyánnal együtt távozik a minisztérium politikai államtitkára, Szabadi Béla is. Torgyán a tv2-nek adott interjújában azt mondta: a politikai államtitkárnak mindig osztoznia kell minisztere sorsában. Torgyán Gyimóthy Gézát, az Országgyűlés alelnökét javasolja utódjául. Orbán Viktor miniszterelnök közölte: nem kíván beleszólni az utódlás kérdésébe, mivel a koalíciós szerződés szerint ez az FKGP feladata.

- Jó irányba keresi a megoldást Torgyán József és én az ő személyi döntéséhez, most úgy látom, hogy partner tudok lenni - közölte a kormányfő.

Torgyán feltétlen hívének számító Gyimóthy Géza elmondta: amennyiben őt jelölik a megüresedett helyre, szívesen vállalja a feladatot. Gyimóthy Géza közölte, hogy megválasztása esetén első lépésként áttekinti a minisztérium ügyeit, és csak azokat fogja támogatni, amelyek a parasztság, a termelők és az agrárium ügyeit szolgálják. Közölte: rendet, fegyelmet és békességet akar mind a minisztériumban, mind a háttérintézményekben. Szabadi Béla helyére Kovács Zoltánt, a vidékfejlesztési tárca jelenlegi helyettes államtitkárát javasolta Torgyán.

Egyelőre csak az biztos, hogy Torgyán pártelnök marad, azt azonban nem lehet pontosan tudni, hogy vállal-e ezen kívül bármilyen feladatot. A pénteki rendkívüli elnökségi ülés egyik napirendi pontja valószínűleg ez lesz. Meg nem erősített információk szerint Torgyán lesz a párt parlamenti frakciójának vezetője, állítólag azonban ezt a képviselők többsége ellenzi. Torgyán ezzel kapcsolatban közölte: nem gondol a frakcióvezetői poszt megszerzésére. "Kétségkívül szükségem van legalább frakció-helyettesi megbízatásra vagy egy bizottsági elnökségre ahhoz, hogy a koalíció érdekében úgy és annyit szólalhassak fel, amennyi szükséges" - mondta Torgyán a tv2-nek.

Torgyán a tv2-nek adott interjújában a Fidesszel kötendő választási megállapodásról azt mondta: egyelőre nem áll szándékában erről tárgyalni Kövér Lászlóval, a Fidesz elnökével, bár szerinte az FKGP részéről az együttműködési szándék fenn áll.

Elképzelhető, hogy Torgyánnak az FTC elnökségétől is meg kell válnia. Ezzel kapcsolatban Borókai Gábor az Info Rádióban azt mondta: az FTC mindenkori elnöke az FVM-ből kerül ki, általában a tárca egyik vezetője tölti be ezt a posztot. Így volt ez a múltban és valószínűleg így lesz ezután is - tette hozzá Borókai.


[origo]