Budapesten reggeltől estig csúcsforgalom van

Vágólapra másolva!
A karácsony előtti napokban óriási dugók alakulnak ki a fővárosban. Szerda este is lépésben lehet haladni a belvárosban, többek között a szabálytalanul parkoló autók ezrei miatt. Gondot okoz az is, hogy a kisebb utcákban máig nem sikerült eltakarítani a havat.
Vágólapra másolva!

Hatalmas dugók keletkeztek Budapest belvárosában a karácsony előtti utolsó napokban, így szerdán is. A 6x6 taxi referense azt mondta az [origo]-nak, hogy évről évre ismétlődő jelenségről van szó. Az utolsó napokon mindenki autóval intézi a bevásárlásait, szinte megközelíthetetlenek az üzletközpontok a fővárosban. Ilyenkor nemcsak a szokásos időben, reggel és délután vannak forgalmi dugók, hanem reggeltől estig egyfolytában lépésben lehet csak haladni a belső városrészekben.

Lengyel Sándor elmondta: jellemző a szerdai belvárosi forgalom tempójára, hogy a taxisok negyed óra alatt érnek oda a belvárosi címekre néhány száz méteres távolságból. A nagy forgalom mellett ennek az is oka, hogy ilyenkor ezrével hagyják az út szélén "egy pillanatra" autójukat a vásárlók, amíg beszaladnak egy-egy boltba. A szabálytalanul parkolók mellett gondot okoz az is, hogy a kisebb utcákban egy héttel a nagy hóesés után sincs eltakarítva a hó, így aki szabályosan szeretne parkolni, ez annak sem mindenütt sikerül. A parkolásért érthetetlen módon ott is fizetni kell, ahol a takarítás elmaradt - mondta Lengyel Sándor.

A BKV fődiszpécsere is nagyon erős forgalomról számolt be, lépésben lehet haladni a Lánchíd és a Szabadság híd közötti területen, mindkét körúton és mindkét alsó rakparton, valamint a Budaörsi úton kifelé, ott vízcsőtörés is nehezítette szerda délután az autósok helyzetét.