Autós üldözés a fővárosban festékpatron-tolvajok miatt

Vágólapra másolva!
Festékpatront akartak lopni azok a férfiak, akiket végül az egész városon keresztül tartó autós üldözés után kaptak el a rendőrök. A három férfi LEGO-s dobozba rejtette az 500 ezer forintnyi patronokat.
Vágólapra másolva!

A budaörsi Auchan áruház biztonsági őrei figyeltek fel arra a három férfira, akik nyomtatóba való festékes patront próbáltak a bevásárlóközpontból kicsempészni. Ehhez egy LEGO-t vettek igénybe, amelynek dobozába rejtették el az 500 ezer forint értékű berendezést.

A három tolvaj a pénztárnál a játékot annak rendje és módja szerint ki is fizette volna. Ekkor azonban közbeavatkoztak a biztonságiak. A három elkövetőből kettőnek sikerült kereket oldania, ám üldözőbe vette őket az egyik biztonsági őr.

A üldöző és a menekülők az áruház parkolójában gépkocsiba vágták magukat. Ezt követően az egész városon át folytatódó autós üldözés vette kezdetét. Az őrnek sikerült a rendőröket riasztania és tájékoztatni őket arról, hogy éppen merre jár.

A rendőrök végül Angyalföldön vetettek véget a száguldozásnak. A gyanúsítottak ellen a Dunakeszi Kapitányság folytatja az eljárást.