Öngyógyító műanyag

Vágólapra másolva!
Az eddigi technológiákkal ellentétben többszörös repedés után is képes önmagát regenerálni az új műanyag.
Vágólapra másolva!

Öngyógyító műanyagokról már eddig is érkeztek beszámolók, ám ez az első olyan anyag, amelyben sorozatos törések és repedések után is újraformálódnak az atomok közötti kémiai kötések. Az eddigi technológiák egy részénél olyan megoldást alkalmaztak, amely csak egyetlen sérülést viselt el: a műanyagban lévő apró kapszulákból a törés hatására kiáramló ragasztó- vagy katalizátor-anyag tömte be a repedéseket.

A University of California (Los Angeles, USA) kutatói által kifejlesztett szálas szerkezetű új anyagban azonban melegítés hatására (kb. 120 Celsius-fokon) felbomlik a szálak közötti erős kémiai kötések mintegy egyharmada, amelyek a lehűléskor új, sűrű hálózatot alakítanak ki, így gyógyítva be a törések és repedések által keltett sérüléseket.

Bár a sérülés helye egyféle "heg" formájában látható marad, s az anyag keménysége is felére csökken, az új megoldás mégis hatékonyabb az eddigieknél. A kutatók a Science 2002. március 1-ei számában számoltak be eredményeikről (Chen, X. et al. A thermally re-mendable cross-linked polymeric material. Science, 295, 1698 - 1702, 2002).